Szervusz, Ugron!

2016. szeptember 16., péntek, Nyílttér

Minden nagyobb hírverés nélkül zajlott az elmúlt hétvégén az Ugron család találkozója. A meghitt eseményt a zabolai Mikes-kastély udvarán tartották – azért ott, mert a két család között a múltban volt összefonódás.

 

Főként Háromszékről, Udvarhelyszékről érkeztek a családtagok, de külföldiek, Magyarországon lakók is fontosnak tartották ott lenni a kastélyudvarban immár másodszor megtartott összejövetelen, amelyre több mint ötven személyt vártak. Hogy Ugronok voltak jelen, messziről hallani lehetett: vidám „Szervusz, Ugron”-nal üdvözölték egymást. Többen is eljöttek volna, de szeptember elején Magyarországon megkezdődött az iskola, nem hagyhatták kötelességüket. Épp ezért fontolgatják, hogy a jövőben korábbra időzítsék a találkozót – mondta el érdeklődésünkre Ugron Szabolcs.
A nap programját a szabad beszélgetésekre, ismerkedésre, régi emlékek felelevenítésére alapozták. Szórakoztató fénypont lett volna egy öttagú lovaskaszkadőr-csapat fellépése, de a látványosnak ígérkező előadás elmaradt, ugyanis egy nappal korábban a csapatkapitány – maga is Ugron – lovasbalesetet szenvedett.
Udvarhelyszéken, az Ugron-kápolnánál évente tartanak családi találkozót (az első összejövetelt Ábránfalván – innen származtatja magát a család – már a rendszerváltás után megszervezte Ugron Béla – szerk. megj.). Sokaknak nehéz oda eljutni, ezért tavaly kezdeményezték, hogy Háromszéken is találkozzanak – mesélt az előzményekről a második zabolai összejövetel rangidős családtagja, a nyujtódi Ugron Gábor. Az esemény célja, hogy a család szétszórt leszármazottai és a fiatal nemzedék újból megismerje egymást, kibogozzák az összefonódásokat. Nem tudnak egymásról, ezért kell találkozniuk, majd tovább is tartják a kapcsolatot, hogy ne szakadjon meg az összeköttetés  – értékelte az öregúr.
A család ősi sírhelye, az Ugron-kápolna ma Udvarhely egyik nevezetessége, amely zarándokhelyé nőtte ki magát. Pazar kilátás nyílik innen a városra, s az Ugron család és az Ugron Alapítvány 2009-ben úgy döntött, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye fenn­állásának ezredik évfordulóján székely kálvária-keresztutat építtet a kápolna helyszínére, a Mál-tetőre vezető régi szekérút mentén. A kétméteres stációköveken Jézus és a székelység szenvedéstörténetét (számok jelzik a székely nép sorsdöntő eseményeit) lehet követni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-09-16: Nyílttér - :

Üzenet tanévkezdésre

Mindenhol és mindenkinek a tanévkezdés elégtétel és feladatvállalás. Zsongani kezdenek az iskolák, benépesülnek a tanintézetek felé vezető utcák, s mintha tavasz lenne, úgy telik meg a levegő csodaváró illatokkal. Mintha a természet törvényei szerint mozdulnának fiatalok és korosak, de ők hazaszállnak, mint a vándormadarak, mintha az iskola lenne a megálmodott otthon, ahol a jövő épül, a remények izmosodnak, a szellemek acélosodnak, s ostromolják, egyre ostromolják a tudás várát.
2016-09-16: Nyílttér - :

Kenyérbe álmodott madárének

Kincsre leltem. Nagyra. Egy Összhír-kalendáriumban. Berzsenyi szülőfalujából való az üzenet. „A kenyérmesternek, aki a kenyérsütést és a kiosztogatást végzi, lélekkel teli embernek kell lennie. Költőnek is. Aki tudja a madarak énekét, de a kenyérosztás súlyos mesterségét is.”