Kiegyezett az RMDSZ és az MPP

2016. szeptember 16., péntek, Belföld

A parlamenti választásokra, valamint a 2016–2020-as parlamenti ciklusra vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá tegnap Kolozsváron Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. A megállapodásban az RMDSZ vállalja, hogy két befutónak és öt nem befutónak számító helyet biztosít az MPP számára parlamenti jelöltlistáin.

 

Az MPP azt vállalja, hogy szakértőivel részt vesz az RMDSZ választási programjának kidolgozásában, és a parlamentbe bejutó képviselői az RMDSZ parlamenti frakciójában tevékenykednek; elfogadják és betartják a frakció szabályzatát, valamint azt, hogy a párt politikusai, országos és helyi tisztségviselői részt vesznek az RMDSZ választási kampányában, képviselik a közösen kidolgozott választási programot, és nem támogatnak független jelölteket.
Kelemen Hunor és Biró Zsolt a sajtó jelenlétében írta alá a dokumentumot. Az RMDSZ elnöke elmondta: a választók jelentős hányada elvárja a magyar politikai szervezetektől, hogy működjenek együtt és ne vitatkozzanak. Lehetséges, hogy az EMNP-vel is tárgyalóasztalhoz ülnek, de nem látja esélyét, hogy megállapodást kössenek a választások előtt.
Biró Zsolt azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-szel 2014-ben kötött első megállapodás vezette be a többpártrendszert az erdélyi magyar politikában, és ezt a mostani megállapodás is megerősíti azzal, hogy az RMDSZ elismeri az MPP önállóságát. Hozzátette: a román választójogi törvény keretéhez igazodva az MPP csak az RMDSZ listáján tud a bukaresti parlamentbe képviselőket juttatni. Elmondta: a következő ciklusban olyan meghatározó kérdések kerülnek a törvényhozás asztalára, mint az alkotmánymódosítás és az ország közigazgatási átszervezése, ezért alkalom lesz arra, hogy Székelyföld területi autonómiájáról és a magyarság kulturális autonómiájáról beszéljenek a parlamentben.
Kelemen Hunor szerint Románia és Erdély egyesülésének a centenáriuma kapcsán is újabb vitára van szükség a román társadalomban arról, hogy Románia be akarja-e tartani a száz évvel ezelőtt tett ígéreteket, meggyőződése szerint az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéreteket be kell tartani.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-09-16: Nyílttér - :

Szóvá kell tenni a gondokat (Visszajelzés)

Szeptember 8-án látogatóm érkezett. A helyi rendőrség képviselője volt, kezében a Buli a Puskás utcában címmel a szeptember 2-ai Háromszékben megjelent panaszom román fordításával. Az után érdeklődött, hogy én vagyok-e a szerző, mert szeretné a véleményemet tudni. Nem volt tolakodó, behívtam a lakásba, és mondhatni barátságosan elbeszélgettünk.
2016-09-16: Belföld - :

Kelemen Hunor a Klemm-botrányról

Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetének székely zászlós fotója nem a románok ellen irányuló gesztus – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor, akit állítása szerint megleptek a (felső szintről is érkező) hisztérikus reakciók. A botrány tegnap sem csitult, hanem újabb hullámokat vetett.