Kezdeményezésnek minden bizonnyal érdekes és határozottan előzmény nélküli: egy irodalomtörténész, -kritikus és egy építészetteoretikus közös irodalmi projektje, amelyben mindketten valamely szövegre reflektálnak szakmájuk szemszögéből. Hogy az eredmény milyen lett, azt vizsgálja meg, aki kíváncsi rá.
Bazsányi Sándor irodalomtörténész, irodalomkritikus és Wesselényi-Garay Andor építészetteoretikus egy konferencián figyelt fel egymásra. „Andor virulensen beszélt az építészetről”, emlékezett a kezdetekre az irodalmár, „Sándor előadásától hevült állapotba kerültem”, replikázott az építész. Ettől fogva már természetesnek tűnt, hogy eldöntötték: közösen könyvet írnak. Kidolgozták a munkamódszert: az irodalmár az épp aktuális irodalmi kánonból választott szövegeket, azt mindketten saját szempontjukból elemezték, az így született szövegeket egyszerre elküldték egymásnak, aztán a másikét lábjegyzetelték – és máris kész volt egy fejezet. Némi nehézséget okozott az irodalomtudomány tolvajnyelvének, illetve az építész szaknyelvének „lefordítása”, azaz a minél szélesebb olvasói réteg számára érthetővé tolmácsolása, de végül – a mindkettejük számára rendkívül tanulságos és igen érdekes közös munka 13 hónapot tartott – megszületett a Kettős vakolás című vaskos kötet.
Nos, ennyi nagyjából, ami a szombat késő délutáni sepsiszentgyörgyi közönségtalálkozón emészthetően elhangzott a közönség számára. A másfél órát még számos emelkedett eszmefuttatás töltötte ki, az olvasói recepcióhoz alapot adott a könyv, falat a Fám Erika film- és médiakutató irányította beszélgetés – a szöveg azonban, ami talán kedvcsinálóként, talán elrettentőként hathatott volna, a könyv két borítója közt maradt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.