Bazsányi Sándor elmondta: az 1986-os Emlékiratok könyve és a 2005-ös Párhuzamos történetek írója, Nádas Péter fényképészként kezdte pályáját a hatvanas évek legelején. A Nők Lapja fotóriportereként készítette a Kádár-kori Magyarország „vizuális látleleteit”, mostani kiállításán szociofotók, életképek, portrék, természetképek és csendéletek láthatók, amelyek az első alkotói ciklusához tartoznak, és a hatvanas évek elejétől a kilencvenes évek közepéig készítette. Bazsányi szerint Nádas Péter fényképei „három rendbe sorolhatók: a Valamennyi fény, A fa és a Világló részletek című ciklusokba”. „A fotósnak az a dolga – hangsúlyozta Bazsányi –, hogy mindig arra, mindarra figyeljen, ami az útjába kerül, amit muszáj valahogyan látnia és láttatnia. Hiszen mindennek és mindenkinek joga – alanyi joga – van, hogy látva és láttatva legyen. Hogy fénykép készüljön róla. A Nádas által készített portrékon például olyan arcokat látunk, amelyek egyszerre mutatkoznak és rejtekeznek. Készséges felületeket nyújtanak a fénynek, a fény simogatásának. Ahogyan mi a kezünkkel vagy a tekintetünkkel, úgy a fényképész – anélkül, hogy az eredendően sérülékeny személyiség törékeny felülete mögé kívánna hatolni – a készüléke által közvetített fénnyel simogatja az arcot.” A Nádas-fotók és a Nádas-próza közötti „tagadhatatlan párhuzam” kapcsán pedig leszögezte: „miként a mondatok, akként a fotók is a tárgyi és emberi viszonyok, testi és lelki kapcsolatok mélyszerkezetének mintájára szerveződnek”.