Még csak negyedik éve rendezik a Csernátoni Burrogtatót, és máris belopta magát a rendezvény a régi gépek csodálóinak szívébe – és nem csak az övékébe, hiszen a Haszmann Pál Múzeum mindig gondoskodik arról, hogy a technika iránt kevésbé érdeklődők is kedvükre való szórakozást találjanak ezen a napon. És a burrogtatásban partnereik is minden alkalommal új és újabb meglepetésekkel szolgálnak.
Szokássá vált, hogy a rendezvény a régi traktorok tiszteletkörével kezdődjön: ez idén sem volt másként, a múzeum gépgyűjteményéből két, a laikusok szemében ócskavasnak, az értőkében csodálatosnak tűnő öreg traktor vett részt a felvonuláson, amelyhez egyre többen és egyre távolabbról: Albisból, Szentkatolnáról, Kézdialmásról, Lemhényről, Tibódból, Csíkszeredából is csatlakoztak, és a zajos-füstös menetből ezúttal sem hiányozhatott a gyöngyösi Lévay Sándor gyűjteményének néhány gyöngyszeme. A Csernátoni Burrogtatónak ez a toborzónak is beillő pillanata nemcsak a leglátványosabb, de a legnagyobb közönséget vonzó része is, ilyenkor a falubeliek is abbahagyják a munkát, hogy végignézhessék a gépek diadalmenetét, kicsit nosztalgiázhassanak is, és főként büszkék lehessenek arra, ilyen a nagyvilágon sehol másutt nincs, csak Csernátonban.
Amióta folyik a gépgyűjtés, azóta él a vágy is a múzeumot alapító és működtető Haszmannokban ezeknek életre keltésére – emlékeztetett megnyitóbeszédében D. Haszmann Orsolya. Felelevenítette, húsz esztendővel ezelőtt sikerült egyszerre több gépet is elindítaniuk, az akkori eseményről a Háromszékben néhai Sylvester Lajos Burrogtattak Csernátonban címmel számolt be – innen a rendezvény neve. Hogy a 2013-ban szervezett első Burrogtató óta egyre több régi gép elevenedik újra meg, abban a mezőkövesdi Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum munkatársainak, illetve a gyöngyösi Lévay Sándor gyűjtőnek és barátainak szerepe kiemelkedő: már napokkal korábban Csernátonba utaznak, reggeltől estig bütykölnek, és ha csepeg is az olaj, folyik a hűtővíz belőlük, de egyre több traktort, stabilmotort tudnak elindítani – D. Haszmann Orsolya köszönetét a múzeum udvarát megtöltő közönség tapssal erősítette meg.
Az idei Burrogtatón a múzeum egy másik nagy álma is teljesülhetett: bemutathattak egy cséplést úgy, ahogyan még a múlt század közepén zajlott. A cséplőszekrényt hosszú szíjjal a múzeum egyik traktora hajtotta meg, Haszmann Tóni, a nagycsalád aranykezű ezermestere ezúttal az adagoló szerepét vállalta el, a kétágú, hosszú szárú villán feladogatott búzakévékkel etetve a lágyan – talán hálásan, hogy annyi évi kényszerpihenő után újra dolgozhat – búgó masinát. Elöl a szalma rezgett ki, hátul a házi szövésű zsákokba a tiszta búzaszemek hulltak – és körben a közönség csodálva nézte, hogyan dolgoztak meg eleink a kenyérnekvalóért. Persze, csipkelődés is előfordult, „ha így csépeltünk volna, estére egy kalangyával ha végeztünk volna!”, kiált fel Tóninak a körülálló idősebbek csoportjából az egyik öregúr, de szeme egészen mást mond: jól csinálod, fiam, bárcsak én állhatnék a helyeden.
A tavalyi Burrogtató „sztrárjai” a Magyar Gépgyári Művek által gyártott Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth traktorok voltak, idén a gyűjtemény állómotorjai váltak főszereplőkké. Közülük is egy 120 éves Otto-motor váltotta ki a legnagyobb csodálatot, Lévay Sándor úgy tudja, a csernátonival együtt három létezik még abból a gyártmányból. Valamikor megrepedhetett a motorblokkja, erre utal a felületén található hegesztés, de most is megbízhatóan dolgozik, egy kisebb műhelyt minden berendezésével együtt szorgalmasan működtetne – ha lenne manapság erre igény. Vizsgának is megfelelne a motor, magyarázza Lévay Sándor, annyira egyszerű, annyira átlátható a felépítése, hogy aki fél óra alatt nem fejti meg működését, az nem is való gépésznek.
A nap jó hangulatához, tartalmas eltöltéséhez hozzátartozott még a kézdivásárhelyiek néptánc-villámcsődülete, a gyerekek számára a kézműves-foglalkozások és népi gyerekjátékok, a múltban merengőknek Lőfi Gellértnek az 1920-as, 30-as éveket megidéző szalonzene-előadása.
