Hálaadó nap Szörcsén

2016. szeptember 19., hétfő, Közélet

Őszi hálaadó napot szerveztek Szörcsén szombaton. Az immár másodszor megrendezett eseményt a református egyházközség kezdeményezte, társszervezőként közreműködött a szörcsei nőszövetség, támogatást nyújtott Zabola önkormányzata is. Szórakoztak, színes programokon vettek részt a helybeliek, de jótékonykodtak is: az esemény minden bevételét a református templom külső tatarozásának költségeire fordítják. Pajzs Attila gondnok elmondta, tavaly már szerveztek hasonló rendezvényt, akkor a templombelső felújítására fordították a pénzt.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele


A nap istentisztelettel kezdődött, igét hirdetett Bíró Erika lelkipásztor, a hálaadó nap mozgatórugója. Beszédének alapüzenete volt, hogy mindenért hálát kell adni Istennek. Őseink épített örökségét pedig meg kell őriznünk, tovább kell adnunk utódainknak – ilyen a templom is, ahol együtt lehet a falu közössége – hangoztatta.
A templommal szembeni telken zajlottak tovább az események, a szabadtéri színpadon a szörcsei kisiskolások mutattak be műsort – felkészítőjük Barabás Hajnalka tanítónő –, a nagyobb lányok saját koreográfiára alapozott modern tánccal szórakoztatták a nagyérdeműt. Fellépett a helyi lánykórus – karnagy Balog Csaba kántor –, a kovásznai belvárosi ifjúsági zenekar, ott volt a lemhényi IKE csapata is Csoma Attila vezetésével. A sport sem maradt ki a sorból, nagy izgalmakat hozott a minifoci-mérkőzés. A tombolán malacot, tortát, biciklit lehetett nyerni. Este Felszegi Annamari, Kali, Jocó Junior szórakoztatta az ünneplőket.
Pajzs Attilától megtudtuk, a templom külső javítása közel százezer lejbe kerül. Az anyagot már megvásárolták, de a hálaadó napon összegyűlt összeg is nagy segítséget nyújt. Tavaly a hálaadó napnak köszönhetően több mint 3000 lejjel gyarapodott az egyházköz­ség, a pénzt a templombelső javítására fordították.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-09-19: Közélet - Bokor Gábor:

Vitatott igazgatókinevezés Zágonban

Nem zajlott zökkenőmenetesen a tanévkezdés a zágoni Mikes Kelemen Általános Iskolában. Jelentgetések, vádaskodások előzték meg az iskolakezdést, mi több, az ünnepélyes hangulat helyett a tanévnyitón is a közelmúlt ártó történéseiről kellett beszámolót hallgatniuk az iskolásoknak és a szülőknek. A tanodában a szakadást az igazgatócsere váltotta ki: egyesek nem értettek egyet a változással, a tanfelügyelőségen, a kormánybiztosi hivatalnál, az oktatási minisztériumnál próbáltak érvényt szerezni saját akaratuknak. Az események sora zavaros, épp ezért tartottuk érdemesnek minden vonatkozó dokumentumot megvizsgálva kibogozni a szálakat.
2016-09-19: Közélet - :

Megújult a nagyenyedi kollégium (Magyar-román összefogással)

Nagyenyeden szombaton avatták fel a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégium európai uniós forrásokból felújított épületegyüttesét. A felújítás – amelyhez a magyar kormány is 268 millió forintos támogatást nyújtott – az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület és a román többségű Nagy­enyed önkormányzata közötti együttműködés révén valósult meg.