Berlinben is leszerepeltek Merkelék

2016. szeptember 20., kedd, Világfigyelő

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) története leggyengébb fővárosi eredményével, a szavazatok 21,6 százalékával végzett az első helyen a berlini tartományi törvényhozási (képviselőházi) választáson a hétfő hajnalban közzétett előzetes hivatalos végeredmény szerint. Történelmi mélypontra zuhant az eddigi koalíciós társ, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) választói támogatottsága is, és az Angela Merkel kancellár vezette párt ellenzékbe szorulhat. A választás nagy nyertese az SPD-től balra álló Baloldal és a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD).
 

Az SPD berlini szervezete vasárnap kétszeres mélységi rekordot állított fel; történetének legrosszabb eredményét produkálta, és mind a 16 tartomány összes eddigi törvényhozási választását tekintve a legszerényebb szavazat­aránnyal szerezte meg a kormányalakításra feljogosító első helyet.
A szociáldemokraták a legutóbbi, 2011-ben tartott képviselőházi választáson még a szavazatok 28,3 százalékával nyertek. Visszaesésük az első elemzések szerint helyi ügyek mellett a szövetségi kormány – a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége és az SPD nagykoalíciója – menekültügyi politikája körüli vitáknak tulajdonítható.
A CDU a 2011-ben elért 23,3 százalék után 17,6 százalékkal végzett a második helyen. Népszerűségét a párt berlini gondjai mellett mindenekelőtt a pártelnök-kancellár, Angela Merkel nevével fémjelzett menekültpolitika körüli viták tépázták meg.
Az egykori keletnémet állampárt utódszervezete és nyugati baloldali tömörülések egyesülése révén létrejött Baloldal támogatottsága a 2011-es 11,7 százalékról 15,6-ra emelkedett. A Zöldek támogatottsága kismértékben csökkent, a fővárosban a párt baloldali irányzata által dominált ökopárt a 2011-es 17,6 százalék után a szavazatok 15,2 százalékát szerezte meg. A menekültek mellett a bevándorlók befogadását is élesen elutasító, az EU-val, az euróövezettel és a muzulmán vallással szemben kritikus AfD a választás előtti felméréseknek megfelelően, 14,2 százalékos eredménnyel debütál Berlinben. Öt év szünet után visszajutott a képviselőházba a liberális FDP, amely az első elemzések szerint elsősorban a CDU-tól hódított el választókat, és a szavazatok 6,7 százalékát elnyerve 12 képviselői helyet szerzett.
A választási részvételi arány 66,8 százalékra emelkedett az öt évvel ezelőtti 60,2 százalékról.
Az SPD–CDU elveszítette képviselőházi többségét, és csak valamilyen hármas koalíció tud többségi támogatottságú kormányt alakítani. Az SPD várhatóan a Baloldallal és a Zöldekkel lép majd koalícióra, a CDU ellenzékbe szorul. Angela Merkel pártja így már csak hét tartományban lesz kormányon.

 

Visszaforgatná az idő kerekét?
Legszívesebben „visszaforgatnám az idő kerekét”, mert Németországot felkészületlenül érte a menekültválság – mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke tegnap Berlinben. Hangsúlyozta: természetesen vállalja a CDU kudarcáért a pártelnökként és kancellárként reá háruló felelősséget. Véleménye szerint a kudarc egyik oka, hogy nem sikerült „kellőképpen elmagyarázni” a szövetségi kormány menekültpolitikájának „irányát, célját” és azt a meggyőződést, amelyre ez a politika felépül – mondta Angela Merkel.  Kiemelte: nem szívesen ismétli meg többé, hogy „sikerülni fog, megoldjuk” (wir schaffen das) – vagyis Németország megbirkózik a menekültválsággal – , mert ez a kijelentés tartalom nélküli, „üres szólammá” vált, és „sokakat provokál”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2016-09-20: Világfigyelő - :

Brüsszel nem tágít (Kötelező uniós kvótarendszer)

Az Európai Bizottság nem áll el a kötelező uniós kvótarendszerre vonatkozó tervektől annak ellenére, hogy egyesek így értelmezték a brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Juncker múlt heti kijelentését, miszerint a szolidaritásnak szívből kell jönnie, nem lehet kierőszakolni – jelentette ki Margaritisz Szkínász bizottsági szóvivő tegnap Brüsszelben.
 
2016-09-20: Világfigyelő - :

Fölényesen győzött a Putyin-párt

A kormányzó Egységes Oroszország párt a 450 fős Állami Dumában 140 mandátumot nyert a pártlistás és 203-at az egyéni körzetekben a vasárnap megtartott választásokon, így övék a szövetségi alsóház mandátumainak 76 százaléka, vagyis 343 mandátum.