Újabb nagy sikerű rendezvényét zárta a Csíki Székely Múzeum, kedden volt látható utoljára a Csontváry-kiállítás. A záróeseményen Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója köszöntötte a kiállítás utolsó, 41031. látogatóját, egy nyolcadikos diákot, majd rövid összegzést tartott a kiállításról.
Kiderült, hogy a Munkácsy-kiállítást követően Csontváry képei iránt érdeklődtek a legtöbben. A kiállítás vendégkönyveiben található, 31 országból (köztük India, Új-Zéland, Korea, Banglades, Jordánia) és több mint 250 településről (többek közt Taormináról is) érkezett látogató visszajelzéseiből az is kiderül, hogy az emberek nagyon szerették ezt a tárlatot – egyetlen negatív bejegyzésre se bukkantak, és többen életük nagy élményeként említik a látottakat.
A látogatottságról az is kiderült, hogy összesen 287 bejelentkezett csoport tekintette meg Csontváry alkotásait, a legnagyobb látogatottság pedig a Múzeumok éjszakája rendezvény alatt volt, amikor egy nap alatt 2500-an látták a kiállítást.
Az igazgató megköszönte a szakmai partnereknek, hogy térítésmentesen bocsátották a Csíki Székely Múzeum rendelkezésére a 47 Csontváry- és az egy Munkácsy-alkotást, illetve a csíki önkormányzatnak, amely biztosította a kiállítás anyagi hátterének nagy részét. Hozzátette, már megvan a 2018-as időszakos kiállítás témája, de egyelőre csak annyit árult el, hogy a Magyar Nemzeti Galériából fogják kölcsönözni az anyagot.