Sajnos azonban nálunk van, mert a lépcsők mellett olyan sáv nincs, ahol guruló csomaggal lehet közlekedni – pedig nem is olyan csodatalálmány, tőlünk nyugatabbra már régen létezik, sőt, még felvonók is segítik az utasok zavartalan, biztonságos és cipekedésmentes mozgását. Valószínűnek tartom, hogy erre a vasutasok oda küldenek, ahol ilyent láttam, csakhogy a XXI. századi Európában már nem a taxisofőr vagy az alkalmi útitársak jóindulata kellene hogy pótoljon bizonyos szolgáltatásokat. Rajtuk kívül kire is számíthatok e probléma megoldásában? Tudom, hogy van sok láttamozó és ellenőrző hivatal (köztük az építészeti felügyelőség és a fogyasztóvédelem is) ebben az országban, de úgy látszik, az illetékesek csak repülővel és személygépkocsival utazgatnak, nyilván a mi érdekünkben...
JÓZSA ANDRÁS, Sepsiszentgyörgy. A Jövő utcában lakom, és a 10-es lakótársulás ellen van panaszom. Április-májusban a lépcsőházfelelős 100–100 lejt szedett össze a lakóktól a lépcsőház kimeszelésére, le is adta a begyűlt összeget a lakótársuláshoz. A gondnok azonban a következő három hónapban még rátett 50–50 lejt lakásonként, és mivel ezt nem fizettem ki – amíg nem kezdenek neki a munkának, nem is fogom –, két hónap (június, július) után büntetőkamatot is számolt erre az összegre. Nem sokat, 1,29 lejt, de mégis bánt, mert másoknak nem írt ki büntetőkamatot, noha több szomszéd is van, aki egy-két havi közköltséggel tartozik. És arra, amit mi fizettünk, nem számoltak kamatot, csak úgy áll ott a pénz. Megkérdeztem, mikor meszelnek? Az volt a válasz, hogy talán majd szeptember végén. Hát én nem tartom természetesnek, hogy a pénzt beszedik, meszelés sehol, s még büntetnek is, s nem egyformán...
SZABÓ ZOLTÁN FERENC, Sepsiszentgyörgy. Sokat hallottunk már a Transalpina útról, mely a Páreng-hegységen vezet át észak-dél irányba, és állítólag szebb, mint a transzfogarasi. A magashegyi út június eleje és október vége között használható, reggel 7 és este 8 óra között, maximum 3,5 tonnás járművek közlekedhetnek rajta. Ezért nem egy nagy, hanem három kis busszal mentünk. Szeben után  feltértünk déli irányba, és meglepett azoknak a kis falvaknak a rendezettsége, tisztasága, amelyeken áthaladtunk. A szintemelkedés során előbb a lombhullató fák jelentek meg, majd a fenyők, végül a törpefenyők. A Szászsebes–Zsilvásárhely út első hágóján betongát van, a második tónál földgát, és az út ezen halad. A két tó környéki vendégfogadók csodálatos környezetben kínálnak szállást, étkezést. A Oaşa-tó után az út hirtelen emelkedik, és alpesi tájak következnek. A sziklák közötti füves részeken juhnyájak ékesítik a tájat... Áthaladtunk a Tărtărău-hágón, és megérkeztünk a Lotru forrásvidékére, ahol az út elágazik. Következett a legmagasabb hágó, a 2145 m magas Urdele. Akkor már kezdett beborulni, és a csúcshoz közeledve felhők között utaztunk – csodálatos volt, mintha repülőn ültünk volna. Izgatottan vártuk, hogy a csúcsra érjünk, és onnan lefele folytassuk utunkat. Râncán ettünk, pihentünk és elhatároztuk, hogy visszafelé Horezu és Râmnicu Vâlcea felé jövünk, az Olt völgyén, ahol még sokáig sütött a nap.