A technokrata nyelv

2016. szeptember 23., péntek, Jegyzet
Kuti János

Sokan merik állítani, hogy nálunk nem működik a többnyelvűség. Ez nem igaz, mert még a legmagasabb törvényhozói fórumon, a parlamentben is lehet nem románul beszélni. Sőt, már oda jutottunk, hogy ott szinte nem is beszél senki románul, hanem a kormány technokrata nyelvén, és a politikai pártok vezérei a populizmus és a demagógia nyelvén szónokolnak.


Hétfőn a parlament elé rángatták a technokrata Cioloşt, a kormány fejét (amit le akartak harapni), hogy számoljon már be kabinetje tevékenységéről, hiszen mindjárt egy év telt el azóta, hogy Iohannis kezébe adta a kormányrudat, amit a nép által hőn megválasztott szocialisták kezéből csavart ki. A politikusok már megunták, hogy ők csak törvényt hoznak és nem kormányoznak. Az ülésen egyik honanya kitartóan csárogta a Technokraták nélkül! jelszót. A miniszterelnök meg gazdasági növekedésről, beruházásokról, európai pénzek lehívásáról regélt, és bírálta a honatyák különnyugdíjakra tett javaslatait.
A legnagyobb párt, a szocialisták vezére, a drága Dragnea úr nem értette a dolgot, mivel, mint mondotta: Cioloş nem románul beszélt, hanem technokrata nyelven. Én sem értem, miért nem vágta el a mikrofonját? Nem tudni, hogy a politikusoknak biztosítottak-e tolmácsot, mert erről nem szólt a parlamenti tudósítás, de végül is csak megértették a miniszterelnök üzenetét, mert helyben válaszoltak neki. Dragnea közölte, hogy a mostani kormány semmi jót nem cselekedett. Nem tudta kezelni az egészségügy, a pénzügy és az európai alapok problémáját. Csak azon csodálkozom, ha olyan jól intézték mindezeket a régi kormányok, mégis miért maradtak azok a mostanira. A gazdasági növekedés is, ugyebár, Dragnea pártja áldásos tevékenységének következménye. És ő feltette, mint az elégedetlen feleség férjének a tízpontos kérdést: Hol a pénz? Senki nem érzi zsebében a gazdasági növekedés eredményét! És milyen igaza van! Arra gondolhatott, hogy ők milyen szépen szét tudták volna osztani a választásokig: fizetésemelésekre, a külön- és pótnyugdíjak megemelésére, és mennyi hasznos szavazatot vásárolhattak volna vele. Sőt, újabb köztisztviselői kategóriáknak is adtak volna speciális nyugdíjakat, olyanoknak, akik szorgalmasan tiltakoznak, tüntetnek és sztrájkolnak. Mások bizonyosan nem érdemelnek meg nagyobb juttatásokat. Azok például, akik kétkezi munkájának köszönhető a gazdasági növekedés. Ők sajnos, nem tudnak állandóan demonstrálni vagy sztrájkolni, mert úgy kiteszik munkahelyükről, mint a cicát… Dragnea nem bírálta az alkotmánybíróságot, pedig azok is eltechnokratásodtak, hiszen az újabb, különnyugdíjakra tett kezdeményezéseket alkotmányellenesnek nyilvánították. A kicsi, normál nyugdíjakat meg minek emelni, hisz ahhoz már hozzászokhattak  (nagyon) élvezőik, és különben is, sokan vannak. Sok kicsi (nyugdíjuk) sokra megy, és miattuk nem lenne, miből fizetni a különnyugdíjakat. Szerencsére minket is van, aki képviseljen a parlamentben. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Máté András is ilyesmiket mondott a Maszolnak: „a polgárokat nem a száraz adatok, nem a politikai viták érdeklik… A gazdasági növekedés pozitívum, de az lenne a jó, ha a növekedést a polgárok a zsebükben is éreznék”. Sajnos, ugyebár, a jelenlegi, technokrata kormányzás miatt ha belenyúl az ember a zsebébe, örvendjen annak, hogy ha pénzt nem is, de legalább egyebet érez ott. A régebbi miniszterelnök, Ponta azt írta Facebook-oldalára: a technokraták a „Soros Szekta” képviselői, akik köztudottan a gyilkos megszorításpolitikát szorgalmazzák.
Cioloş a bírálatokra, arra, hogy nem románul, hanem a technokraták nyelvén beszélt, amely idegenül hangzik, azzal vágott vissza, hogy nem akarja megtanulni a demagógia nyelvét, amit ellenfelei használnak, és az bántja őket, hogy a gazdasági növekedésből származó pénz nem a politikai klientúra zsebében landolt. Ezek után a polgároknak nem marad más hátra, mint elmenni szavazni és újraválasztani Dragneát és Pontát, akik, ha pártjuk kormányra kerül, valószínűleg pénzzel tömik meg mindenki zsebét. S ha mégsem jutna mindenkinek, akkor csak sajátjukét, de azt biztosan.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-09-23: Világfigyelő - :

Egyre több a menedékkérő (Eurostat)

Az év elején mért adatokhoz képest valamivel többen, 305 700-an adtak be menedékkérelmet az Európai Unió (EU) tagállamaiban 2016. második negyedévében, a vizsgált időszakban Magyarországon megduplázódott a menedékkérők száma – írta jelenté­sében az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala tegnap.
2016-09-23: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Szülőföldjükön barangoltak (Turisztikai nap Oltfejben)

Fotosmartonoson nem kellett messzire utazni a turisztikai napon, mert a gidófalvi községi tanács tagjai – Dálnoki Barna és Incze Réka –, Zsigmond Zoltán, a Czetz János-iskola igazgatója, pedagógusok és gyermekek bensőséges hangulatban ismerkedtek szülőföldjükkel.