Háromszéken nem jegyeztek igazolt kanyarós megbetegedést, ami többek között annak is köszönhető, hogy a megyében kevés szülő utasítja vissza a kanyaró elleni védőoltás beadását gyermekének – tájékoztatott dr. Şereş Lucia gyermekgyógyász, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke, akit abból az alkalomból kérdeztünk az ügyben, hogy az egészségügyi miniszter közzétette: az esztendő első nyolc hónapjában huszonhárom megyében (Kovászna megye nem szerepel közöttük) 675 megbetegedést jegyeztek, a kanyaró három gyermek halálát okozta.
A kanyaró elleni oltást a kisbabák egyéves korban kapják meg, az újraoltás ötéves korban történik, ha ez elmarad, akkor hétévesen oltják másodszor. Şereş doktornő szerint nincs olyan mértékű ellenállás a szülők körében, mint az ország más megyéiben.
Sok megyében bebizonyosodott, védelem hiányában betegedtek meg a kisbabák, természetesen azoktól fertőződtek meg, akik szintén beoltatlanok voltak. Előfordul, hogy a szülőt nem lehet utolérni vagy többszöri felszólításra sem jelentkezik gyermekével oltásra, de ez ritka – mondta a szakember.
Nem ilyen jó a helyzet a hat összetevőjű védőoltás terén, ahol egy éve akadozik az ellátás, lehetetlen betartani az oltási programot, nehéz követni, ki kapta meg idejében és ki maradt le róla. Dr. Şereş Lucia elmondta, a szóban forgó védőoltást 2, 4 és 11 hónapos korban adják, jelenleg is vannak olyan hat hónapos kisbabák, akik még nem kapták meg a második dózist.
Lapunk kérdésére a gyermekgyógyász elmondta, a hányással, hasmenéssel járó vírusos megbetegedés, amely miatt jelenleg óvodákból, iskolákból hiányzanak tömegesen a gyermekek, a felnőttek körében is megjelent, tüneti kezelést alkalmaznak, a páciensnek néhány napig diétáznia kell, gyors lefolyású betegségről van szó.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.