Hogyan értékesíthetőek a természetes gyógytényezőkTudniuk kell rólunk

2016. szeptember 23., péntek, Közélet

A kovásznai mofettákról, szénsavas ásványvizekről tartott érdekes előadást dr. Tatár Márta, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház – közismerten: szívkórház – kardiológus főorvosa. Az esemény a Kovásznai Turisztikai Napok rendezvénysorozat részét képezte, a helyszínt a fürdőváros idegenforgalmi információs központja adta. A maroknyi, főként fiatal jelenlévő a mofettákkal, borvizekkel kapcsolatos érdekes tudnivalókkal gyarapodhatott – sajnálatos módon egyetlen fürdővendég nem érdeklődött az előadás iránt.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele
  • Kis számú közönség előtt tartott előadást dr. Tatár Márta. A szerző felvétele
    Kis számú közönség előtt tartott előadást dr. Tatár Márta. A szerző felvétele


Fazakas András, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke megnyitóbeszédében a kovásznai mofetták, gyógyfürdők fontosságát hangsúlyozta, hiszen ezek adják a város hírnevét. Ugyanakkor elmondta, a fürdőtelepülésen működik az ország legnagyobb szívgyógyászati központja is, ez ugyancsak vonzerőt képez.
A természetes gyógytényezők egyedi kincsei Kovásznának, ugyanakkor a turisztikai fejlesztés alapját is adják. A világ más tájain is ismertek hasonló gyógytényezők, de Kovászna abban is egyedi, hogy itt nagy mennyiségben, változatos össze­tételben fordulnak elő – értékelte dr. Tatár Márta.
A mofettákról, szén-dioxidos ásványvizekről már 1702-ben feljegyezte Lakatos István: a székelyföldi savanyú vizek és gőzök eredményesen gyógyítanak. Igaz, akkor és még sokáig nem tudták, miben rejlik hatásuk. A XIX. században kezdte az orvostudomány tanulmányozni, így ma már ismert, mi az, ami hat, ami jó bennük – mondta a szakember.
A mofetták gázai – a benne lévő szén-dioxid – lényegében gyorsítják a vérkeringést, tágítják az ereket, ennek köszönhetően javul a végtagok keringése, csökken a vérnyomás, könnyebbé válik a szív munkája – magyarázta az orvos. A szén-dioxid mellett más anyagok, a radon (amely radioaktív, de kis mennyiségben erősíti az immunrendszert), a kén (a porcok rugalmasságának megőrzésében segít), a negatív ionok is hozzájárulnak a jótékony hatáshoz. Az összhatás egyedi, a kezelés után aktívabbnak, élénkebbnek érezzük magunkat.
A szénsavas ásványvizek a maguk során nagy változatosságot mutatnak, a bennük lévő oldott ásványoktól, elemektől függően más-más gyógyhatást fejtenek ki. Fürdőként vagy ivókúraként használhatók, van, amelyik epebántalmak, más vérszegénység, savtúltengés vagy egyebek esetén hozhat enyhülést.
A mofetta, szénsavas ásványvíz gyógyhatását ismerjük, de hiányzik népszerűsítésük, főként a nyugati országokban. Máshol az ilyen lehetőségeket nagyon jól „eladják”, valóságos zarándokhelyeket alakítanak ki – mutatott rá. A Kovásznára hozott geológiai, balneológiai értekezletek nemzetközi szinten is ismertebbé tehetik a várost, jó marketingeszközként használhatóak. A vidék nehéz megközelíthetősége ugyancsak hátrányt jelent, szükség lenne egy közeli reptérre. Ugyanakkor a helyieknek is meg kell érteniük, hogy a turizmus fejlesztéséhez idegen nyelvek ismeretére, minőségi szolgáltatásokra is szükség van. A világháló adta lehetőségeket is ki kell használni.
Kovászna Megye Tanácsa, a megye turizmusáért létrehozott egyesület és Kovászna város közösen vesz részt az Off to Spas programban, amely során a  nyugati országok idősebb nemzedékét – akiknek anyagi lehetőségeik vannak, pénzt költenének itt – próbálják ide vonzani.
Tudniuk kell rólunk, és ehhez komoly marketingmunka szükséges – vonta le a következtetést dr. Tatár Márta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-09-23: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Szülőföldjükön barangoltak (Turisztikai nap Oltfejben)

Fotosmartonoson nem kellett messzire utazni a turisztikai napon, mert a gidófalvi községi tanács tagjai – Dálnoki Barna és Incze Réka –, Zsigmond Zoltán, a Czetz János-iskola igazgatója, pedagógusok és gyermekek bensőséges hangulatban ismerkedtek szülőföldjükkel.
2016-09-23: Közélet - Fekete Réka:

Kanyaróoltás van, de sok másik hiányzik

Háromszéken nem jegyeztek igazolt kanyarós megbetegedést, ami többek között annak is köszönhető, hogy a megyében kevés szülő utasítja vissza a kanyaró elleni védőoltás beadását gyermekének – tájékoztatott dr. Şereş Lucia gyermekgyógyász, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke, akit abból az alkalomból kérdeztünk az ügyben, hogy az egészségügyi miniszter közzétette: az esztendő első nyolc hónapjában huszonhárom megyében (Kovászna megye nem szerepel közöttük) 675 megbetegedést jegyeztek, a  kanyaró három gyermek halálát okozta.