Autómentesen egészségesebb az élet

2016. október 4., kedd, Közélet

Az autómentes életvitel hasznosságára hatodik alkalommal hívta fel a figyelmet Baróton a Zöld Ifjak Környezetvédők Egyesülete (ZIKE) a hétvégén szervezett megmozduláson: a mozgás és a tisztább levegő egészségünk megtartásához járul hozzá – hirdették.

  • Komporály Gergő felvétele
    Komporály Gergő felvétele


A ZIKE felhívására mintegy harmincöten vették elő bringájukat, s járták végig a Szabadság, Béke, Bányász, December 1. utcát, a Rózsa teret, majd a Kossuth Lajos utca bibarcfalvi és köpeci végéig is kikerekeztek, mielőtt visszatértek a millenniumi emlékmű mögötti parkhoz. „Az igényekhez igazodván idén, az elmúlt évektől eltérően, lerövidítettük a kerékpáros-felvonulás útvonalát, hogy a kisgyermekesek és a hamarabb fáradó fiatalabbak is eljöhessenek. Jól döntöttünk, mert mindannak dacára, hogy a középiskola is most tartotta gólyatáborát Uzonkafürdőn, azaz érdeklődőktől estünk el, legalább annyian jöttek el, mint az elmúlt években. A legfiatalabb résztvevő amúgy az az alig másfél éves kisgyermek volt, aki édesapja hátán járta be az útvonalat” – nyilatkozta a ZIKE alelnöke, Egyed Emőke. (

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-10-04: Közélet - Iochom István:

Egyetemi tanévnyitó Kézdivásárhelyen

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézete kézdivásárhelyi tagozatának óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakán tegnap délután a Bod Péter Tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információs Központjában tizenkettedik alkalommal nyitották meg az új egyetemi tanévet.
2016-10-04: Közélet - Bokor Gábor:

Kell a védjegy, de még gondolkodnak (Kovászna)

Újból a városi tanács napirendjére került a Kovászna – az ezer gyógyforrás üdülője márkajegy ügye. A márkanév tulajdonosa, Herman Rosner már évekkel ezelőtt felajánlotta: bér ellenében, meghatározott időszakra a városnak is átadná a védjegy és a hozzá tartozó logó használati jogát. Eddig több alkalommal tárgyalt, levelezett a városvezetéssel, de nem jutottak dűlőre. A múlt heti tanácsülésen sem változott az álláspont, abban maradtak, a tanácstagok megvitatják ajánlatát.