KovásznaKell a védjegy, de még gondolkodnak

2016. október 4., kedd, Közélet

Újból a városi tanács napirendjére került a Kovászna – az ezer gyógyforrás üdülője márkajegy ügye. A márkanév tulajdonosa, Herman Rosner már évekkel ezelőtt felajánlotta: bér ellenében, meghatározott időszakra a városnak is átadná a védjegy és a hozzá tartozó logó használati jogát. Eddig több alkalommal tárgyalt, levelezett a városvezetéssel, de nem jutottak dűlőre. A múlt heti tanácsülésen sem változott az álláspont, abban maradtak, a tanácstagok megvitatják ajánlatát.
 

 

Herman Rosner maga is jelen volt az ülésen, felszólalásában a márkajegy használatának fontosságát körvonalazta, a kovásznai turizmus népszerűsítéséért a 60-as évektől kifejtett munkásságát is ismertette. Ezt a munkát az általa felépített és hivatalosított védjegy további sorsától függetlenül folytatja – emelte ki. A márkajegyet 2002-ben iktatta, az eltelt időszakban ismertté vált, van olyan kovásznai szálloda, amely használja is. A Kovászna – az ezer gyógyforrás üdülője védjegy és a hozzá tartozó logó hangsúlyozza a város páratlan értékeit, a mofettákat, borvizeket, az ionizált levegőt – az ezeket összegző Kovászna-gyógymódszert ugyanígy –, az üdülőtelep gazdagságát mutatja be. Névjegykártyákon, taxikon, ajándéktárgyakon, távolsági autóbuszokon és sok más helyen is megjeleníthető, így komoly szerepe lehet a város népszerűsítésében. Külföldön is használható, a román mellett magyar, német és angol fordításban is érvényes a márkanév.
A tanácstagok vegyes érzelmekkel fogadták bemutatóját. Abban egyetértettek, hogy a városnak szüksége van egy védjegyre, de senki nem mondta ki konkrétan, hogy pontosan a Rosner által felajánlott lenne a legjobb lehetőség. Jogi és anyagi kérdések is szóba kerültek, volt, aki felvetette, a védjegyet maga a város építette fel, így kérdéses, milyen jogon jegyezte azt be magánszemély, és miért ajánlja díj ellenében. Egy ismert brand és logó használati jogának időszakos átadását ajánlja, de bizonyosság is kell ennek hasznosságáról, ami egy-két éves távon nem derülhet ki, a továbbiakban pedig a tulajdonos szabja meg a használati jog árát – hangzott el. Felvetették, hogy egy új, hosszú ideig használható logót kellene megalkotnia a városnak, ennek levédése kevesebbe kerül, mint a felajánlott használati díja.
Gyerő József polgármester a több mint kétórás megbeszélés után köszönetet mondott az ajánlatért. A városnak szüksége van a márkanévre és logóra, ebben az ügyben azonban a tanács dönt turisztikai egységekkel, idegenforgalmi szakemberekkel, a lakossággal való egyeztetés során – jelentette ki. Ha a tanács nem él a lehetőséggel, magánvállalkozók fogják majd használni a védjegyet – fejezte be a maga során Herman Rosner.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-10-04: Közélet - Hecser László:

Autómentesen egészségesebb az élet

Az autómentes életvitel hasznosságára hatodik alkalommal hívta fel a figyelmet Baróton a Zöld Ifjak Környezetvédők Egyesülete (ZIKE) a hétvégén szervezett megmozduláson: a mozgás és a tisztább levegő egészségünk megtartásához járul hozzá – hirdették.
2016-10-04: Közélet - :

Időseket köszöntöttek Sepsiszentgyörgyön

A Salvatore Egyesület a hétvégén virággal köszöntötte Sepsiszentgyörgy időseit, és aki kérte, annak ingyenesen vérnyomást és vércukorszintet mértek, a Zathureczky Berta Idősek Otthonában pedig tegnap közös imával, énekszóval, ajándékcsomogokkal kedveskedtek a ház lakóinak.