Az elmúlt héten fejezte be a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző a Villámcsődület az identitásért című körútját a megyében.
A villámcsődület ötletgazdája Kis Emese, a tanítóképző tanára, aki lapunknak elmondta: az iskola Gyöngyvirág néptánccsoportja lázas készülődéssel töltötte a nyári vakáció utolsó heteit, miután az iskola egyesülete július elején a Háromszéki Közösségi Alap Ötletből építs közösséget című kiírásán pályázott és nyert. A néptánccsoport előadás-sorozata – Szováti Mária táncoktató irányításával – az innovatív, ugyanakkor hagyománytisztelő módon történő közösségépítést, identitáserősítést szolgálta. Így esett a választás a vidékünkön még eléggé szokatlan előadásmódra: a flashmobra, avagy a villámcsődületre. Az alapgondolat két nagyon fontos történelmi eseményhez, a magyar honfoglalás 1120, illetve a millenáris ünnepség 120 éves évfordulójához kötődött. Ez a fonal vezetett végig a táncprodukción, amelyet Háromszék tíz településén, valamint Brassóban sikerült bemutatni. Első fellépésük a kézdivásárhelyi városnapokon történt, ahol rengeteg felnőtt, iskolás és más tánccsoport is társult a rögtönzött előadáshoz; ezt követően meghívták őket a csernátoni Burrogtatóra és a Zöld Nap Egyesület által szervezett béke világnapjára, ahol szintén nagy sikerrel vonták be a közönséget. Ezután helyi iskolákban léptek fel: Rétyen, Uzonban, Zabolán, Kézdiszentkereszten, Lemhényben, Sepsiszentgyörgyön a Váradi József-középiskolában (fotó), Baróton és Vargyason, valamint Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.