Augusztus lévén, eszembe jutott – beszéltünk is róla többször –, hogy az ötvenes évek közepén augusztus 23-át mindig koszorúzással ünnepelték a település Brassó felőli részén levő Hősök Sírkertjében, szigorú pártfelügyelet mellett. Ugyanis ott pihennek az 1944-ben hazájukat védő hős katonák, románok, magyarok, németek.
Szeptember közepén biciklivel mentem ki Sepsiszentgyörgyről – végigszenvedtem a felújításra váró, elképzelhetetlenül rossz illyefalvi utat –, és meglátogattam a sírkertet is. Meglepetésemre nagyon elhanyagolt állapot fogadott. A bejáratnál álló oszlopok omladoznak, nemzeti és uniós zászló nélkül. Mindkettőn egynyelvű (román) felirat: az egyiken Cimitirul Eroilor, a másikon Ridicat de Aşezământul Naţional. Bent cementből öntött keresztek alatt pihennek a holtak, három nemzet fiai. A sírkert felső felében hatalmas kőtalapzaton egyszerű kereszt áll, illetve omladozik, 1944-es évszámmal. Hátul pársoros, szintén román szöveg, amely arra szólít fel, hogy ne felejtsük azokat, akik a hazáért estek el, gondozzuk szeretettel sírjaikat, díszítsük fel szépen virágokkal, dicsőítsük tetteiket, és imádkozzunk békés nyugalmukért. A felhívás szerzője Románia pátriárkája.
A szovjet hősök sírjaihoz már bozótvágó késsel ajánlatos indulni, mert utat kell vágni a tavalyi száraz és az idei derékmagasságú gazban. Ennek a kertnek a közepén hatalmas oszlop áll, szintén omladozó állapotban, kiolvashatatlan írással; kétoldalt vannak a katonasírok elmosódott cirill betűs jelzésekkel. Ezek a katonák is a román hazát védték, talán megérdemelnének – a román hősökkel együtt – egy orosz zászlót a végső nyughelyükön.
Óhatatlanul felmerül a kérdés: ki a hibás a fenti hanyagságokért? A polgármesteri hivatal? A falu vezetősége? Az egyházi közösségek? De a prefektúra biztosan, élén a mindenben hibát találó prefektussal. Feltételezem, hogy a megyei kormánymegbízott soha nem járt a mintegy száz aldobolyi hős nemzetközi sírkertjében...

Gúzs Sándor, Sepsiszentgyörgy