Fiatal diákok részvételével kampányiskolát indított, és a Partnerség a közösségért nevet viselő programja legfontosabb javaslatait három pontban fogalmazta meg: nyitás, kommunikáció és friss levegő. Létrehozná a Fiatalok konzultatív tanácsát, melynek minden helyi tanácsi határozatot jóvá kellene hagynia, hisz ezek a döntések hosszú távon jövőjüket befolyásolják. A fiatalok pecsétje nem lenne meghatározó, de súlyt kaphatna véleményük — véli Guruianu. Javasolja azt is, hogy az önkormányzati képviselők ajánlják fel havi járandóságukat tehetséges fiatalok ösztöndíjára, és szintén az ifjak ösztönzését szolgálná a nyugati példára létrehozandó I love Saint George kártya, amely kedvezményes közlekedési, előadás-, múzeumlátogatási lehetőséget kínálna. Tervei anyagi fedezetének megteremtésére is vannak ötletei: városi kötvény kibocsátásával növelné a költségvetési, és partnerségek létrehozatalával a pályázati bevételeket. Mădălin Guruianu elsősorban a politikától elfordultak, a fiatalok szavazataira számít, azokéra, akik úgy érzik, a pártok nem képviselik érdekeiket és nézeteiket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.