Kézilabda, utánpótlásÖtgólos vereséget szenvedett a Sepsi ISK

2016. október 24., hétfő, Sport

A Sepsiszentgyörgyi ISK a hétvégén 26–21 arányú vereséget szenvedett a Brassói Dinamo vendégeként az ifjúsági III-as női kézilabda-bajnokság G-csoportjának 4. fordulójában, így a háromszékiek jelenleg a negyedik helyen állnak.

 

Szerző Árpád edző elmondta, színvonalas, hosszú időn át szoros mérkőzést játszott a két csapat, sőt, véleménye szerint egyre jobban fejlődnek a szentgyörgyi lányok. Szerencsére nagyon erős csoportban játszanak, ami összefogásra és még komolyabb felkészülésre készteti a kézilabdázókat.
A Sepsi ISK csapata: Költő Kincső, Szász Gabriella és Elena Bratoşin (kapusok), Kovács Petra (5 gól), Veres Kriszta (5), Csákány Nikolett (4), Imre Szende (3), Oana-Alexandra Radu (3), Baló Brigitta Beáta (1), Boros Kriszta, Elena-Maria Popica (bokasérülés miatt nem játszott), Költő Csenge, Riana Bârlă, Takács Annamária és Larisa Piţiga mezőnyjátékosok.
Az ISK következő mérkőzése október 29-én, szombaton 11 órától lesz a Vadász utcai sportteremben az első helyen álló Brassói Korona ellen. (m)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2016-10-24: Sport - :

Halmozták a dobogós helyezéseket a Ciprian SC úszói (Úszás)

Az elmúlt hétvégén a sepsiszentgyörgyi Ciprian SC hatodik alkalommal szervezte meg a Sprint Kupa úszóversenyt a megyeszékhelyi uszodában, ahol kilenc – sepsiszentgyörgyi, brassói és csíkszeredai – klub mintegy 150 úszója vett részt. A megmérettetésen 50 méter gyors-, mell-, hát- és pillangóúszásban tehették próbára magukat a sportolók, de emellett 100 méter vegyesúszásban is medencébe ugorhattak.
 
2016-10-24: Sport - Tibodi Ferenc:

Huszonhat érmes tanév (Iskolás sport)

A Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub huszonhat éremmel zárta a 2015–2016-os tanévet, amivel Nemes Áron igazgató elmondása szerint az ISK teljesítette tavalyi célkitűzéseit. Többéves kimaradás után idén újra van asztalitenisz-szakosztálya a Sepsi ISK-nak, amelynek az előző iskolai év az 55. volt a tanintézmény életében. A frissen újjáalakított szakosztályban 22 gyerekkel foglalkoznak, a szakképzett és eredményre éhes edzők pedig 64 atlétának, 134 kosárlabdázónak, 20 tornásznak, 100 kézilabdázónak és 64 birkózónak tartanak napi rendszerességgel tevékenységet, tréninget. Az igazgatói tisztújítón frissen átesett Nemes Áronnal az elmúlt hét folyamán arról beszélgettünk, hogy a Sepsi ISK csapatai, sportolói miként zárták a 2015–2016-os tanévet, és arra is rákérdeztünk, milyen újdonságok vannak a sportiskola háza táján, és melyek az előttünk álló szezonra megfogalmazott célkitűzések.