Református HírnökA 16. századi reformáció 21. századi katolikus szemmel

2016. október 27., csütörtök, Nemzet-nemzetiség

Ötszáz éve, 1517-ben indult el a nyugati egyház megújulási törekvése, amelyet reformáció néven ismer az egyetemes egyháztörténelem. Az elmúlt évszázadok sokat alakítottak a jelentős esemény értékelésén, amely döntően meghatározta az európai és később a világkereszténységet is. Ma lehetőség nyílik a tényekből kiindulva és semmiképp sem egymás ellenében a lényegre rámutatni, amely nem más, mint az egyház szüntelen reformjának a szükségessége. Az evangéliumokból is láthatjuk, hogy már az apostolok között is voltak nézeteltérések, és később, a misszió során az Apostolok Cselekedetei is beszámol belső feszültségekről. A megoldás mindig a Szentlélek segítségével történt, s ez érvényes a jövőre nézve is.


A pápaság társadalmi megerősödése hatalmi törekvéseket is jelentett, mely nem szolgálta a Krisztus által akart egység, az egy és egyetlen egyház igazi célját. A tanítástól eltérő jelenségekre az első évezredben számos zsinat válaszolt, de a kelet–nyugati egyházszakadást a XI. században (1054) már nem lehetett elkerülni. A pápai udvar botrányai VI. Sándor (1492–1503) és II. Gyula (1503–1513) idején joggal váltották ki Luther Márton neheztelését (1517), s ez a kiközösítést követően (1521) tragikus szakítást eredményezett.
Az első szakítást továbbiak követték, de sok esetben az érzelmek döntöttek az elkülönülésben, és a helytelen vallási magatartást és tevékenységet abszolutizálták, mely így párbeszédre képtelenné tette az érdekelt feleket. Évszázadokon át zajlott a másik megbélyegzése és ellehetetlenítése a pápa elleni protestálás és az új egyházi közösségek elleni fellépés következtében. Úgy tűnt, az egység végérvényesen megtört, mert a „reformált” keresztények nem fogadták el a pápaságot, a pápaság pedig „szakadároknak” nevezte a római egyháztól eltávolodott közösségeket.
Az egyház azonban nemcsak intézmény, hanem a hit továbbadásának a helyszíne is, legyen szó bármilyen egyházról. A római egyház már a reformációt követő évtizedekben beismerte hibáit és sok területen elkövetett vissza­éléseit, de arra még nem volt képes, hogy evangéliumi szellemben válaszoljon a jogos kifogásokra. Erre évszázadokon át kellett érlelődnie. A reformáció nagy tanulsága katolikus oldalról, hogy sohasem az emberi bírálat, hanem az isteni kinyilatkoztatás és a Szentlélek által irányított vezetők együtt képesek a felmerülő kérdések tisztázására. Jóllehet a római egyházat a hit követelményei ösztönözték a hagyomány és a Szentírás értelmezésének védelmében, név szerint egyetlenegy reformátort sem említ a Trienti Zsinat (1545–1563) a maga tanítását megfogalmazó szövegeiben.
Végül a 20. század hozta meg valamennyi egyház számára a higgadt gondolkodást és az egységkeresés sürgető vágyát, amely elindította az ökumenikus mozgalmat. A múlt „emlékeinek fájó sebeit gyógyítva”, a római katolikus egyház többszörös önvizsgálatot tartva számos alkalommal bűnbánatot tartott, és bocsánatot kért Istentől és a „különvált” testvérektől az egység ellen elkövetett bűnökért. Megtette ezt a II. Vatikáni Zsinaton (1962–1965), és megtette a 21. század kezdetén (2000. március 12-én), II. János Pál pápa nyilvános bűnbánattartása során. Ma egymás értékeit és őszinte hitét kell felismerni és tanulni egymástól. Ez folyamatos kötelessége valamennyi kereszténynek/keresztyénnek. Ennek egyik nyilvánvaló jele katolikus részről az „ecclesia semper reformanda” gondolat átvétele a katolikus tanításba azzal a megfontolással, hogy az egyházat Krisztus szüntelenül az örök reformációra („ad hanc perennem reformationem”) hívja.
Dr. Kránitz Mihály
A szerző a Pázmány Péter
Katolikus Egyetem Hit­tudományi Karának dékánja

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 38
szavazógép
2016-10-27: Nemzet-nemzetiség - :

Legyen világosság /Ravasz László/ (Református Hírnök)

„Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság!
És lett világosság.” – 1Móz 1,3

Mi, református keresztyének Istennek ezt a teremtő szózatát halljuk kijelentésből, történelemből, saját lelkiismeretünkből: Legyen világosság; mert a világosság az örök reformáció. A reformáció nem egyéb, mint örök küzdelem a világosság isteni jogáért és isteni kötelességért. Legyen világosság.
2016-10-27: Nemzet-nemzetiség - :

Luther Márton: Mélysége és magassága (Református Hírnök)

(részlet)
„A szeretet sok vétket elfedez.”
1Pét 4,8


Önelégeltségünkben egyedül mi akarunk mindig jónak látszani, felebarátunkban nem látjuk meg, ami jó, hanem kivetjük azt a szemünkből, és ha rajta akár egy kis sömört is felfedezünk, már egyedül csak azt látjuk, és úgy felnagyítjuk, hogy semmi jót sem vagyunk már képesek látni ettől, ha mindjárt sasszemmel vagy angyal tekintetével bírnánk is.
Ez éppen olyan, mintha valakinek az arany köntösén egy oda nem illő varratot vagy beleszőtt fehér cérnát látnék, s úgy mereszteném rá a szemem, mintha emiatt már az egész köntöse megvetendő lenne, én meg ezzel szemben hitvány köpenyemben feszítenék, amelyre aranyos foltot varrtak. Egyszóval nem látjuk magunkban saját bűnös szenvedélyeinket, amelyekkel tele vagyunk, egyúttal képtelenek vagyunk arra is, hogy másokban bármi jót is észrevegyünk.
Ahol ez a természetünkből fakadó rossz a keresztyének között felüti a fejét, ott kezdetét veszi az ítélkezés, amikor a másikat megvetem és kárhoztatom, amire ő ugyanezt teszi velem, ugyanolyan mértékkel mér nekem, mint én neki, a legrosszabbat keresi és kifogásolja bennem, amit csak találhat. Ilyenkor háttérbe szorul a szeretet, és csak egymás mardosása és felfalása marad, míg a felek egymást felemésztik, és megszűnnek keresztyénnek lenni.