Jubileumi adással jelentkezik ma délután 5 órától a Korzó Klub: ez lesz a Sepsi Rádió, a Székely HÃrmondó és a Háromszék közéleti vitaműsorának 100. adása. Grubisics Leventét, a Sepsi Rádió vezetÅ‘jét, a műsor kezdeményezÅ‘jét és házigazdáját kérdeztük a Korzó Klub eddigi életérÅ‘l, szerepérÅ‘l, jövÅ‘jérÅ‘l.
Az volt a cél, hogy a Korzó Klub olyan műsor legyen, amely hiteles forrás és véleményformáló, de egyúttal tematizál is: az ott felvetett problémákra reagálnak a döntéshozók vagy a közélet iránt érdeklÅ‘dÅ‘k, és a visszajelzések alapján ezt a szerepét sikeresen betölti – vélekedett Grubisics Levente. A műsorvezetÅ‘ azt is elárulta: eredetileg nem úgy tervezte, hogy a közéleti, politikai témák ennyire elÅ‘térben lesznek, de jelenlegi helyzetünk, a romániai valóság olyan, hogy ezeket nem lehet megkerülni. Egyfajta példaértékű összefogásnak minÅ‘sÃti azt is, hogy a piacon két konkurens napilap, a Székely HÃrmondó és a Háromszék munkatársai egy asztal mellé ülve vitatnak meg aktuális témákat – kezdetben sokan voltak, akik nem hitték, hogy ez megvalósulhat.
A következő száz adásra pedig az a cél, hogy a műsornak rendszeresen otthont adó sepsiszentgyörgyi Korzó Irish Pubban minél többen gyűljenek össze, ne csak hallgatósága, de közönsége is legyen a Korzó Klubnak.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.