Háromszáz százalékkal magasabb ingatlanadót rótt ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Román Postára a székházául szolgáló épület leromlott állapota miatt.
A büntető célzatú ingatlanadó kivetését a tavaly módosított pénzügyi törvény teszi lehetővé, ennek alapján akár 500 százalékkal is megterhelhetik a hanyag tulajdonosokat. A postát sújtó határozatot Antal Árpád polgármester azzal indokolta: így próbálják rávenni a társaságot arra, hogy gondot viseljen az értékes műemlékre, újítsa fel az egykori Hungária Szállót, vagy, ha ezt nem akarja, ajánlja fel a városnak megvásárlásra vagy cserére.
És nem az az egyetlen hanyagadó: a Bălcescu utca 17. szám alatti épületre – amely a dél-erdélyi áramelosztó vállalat tulajdona – még magasabb, négyszáz százalékos ingatlanadót vetettek ki. A belvárosi református templom mögötti cégszékhely utcai része évek óta kísértetiesen mutat, hátha ezután feljavítják.
A két határozatot vita nélkül fogadta el a helyi tanács tegnap megtartott, soros októberi ülésén. Ugyanakkor egy harmadik városszépítő kezdeményezésre is rábólintottak, amely jövő tavasszal rajtol, és a hőszigetelési programból kimaradó régi szürke tömbházak homlokzatának felújítását, felvidítását szeretné elindítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.