Közös úrvacsorával zárult tegnap a sepsiszentgyörgyi evangélikus és református gyülekezetek öt napon át tartó, a reformáció emléknapja alkalmából tartott ünneplése. Az Isten összegyűjt címmel szervezett rendezvénysorozat során naponta más-más templomban, más-más vendég lelkipásztor hirdette az igét. Tegnap fáklyás felvonulással egybekötött ünnepséget tartottak. Magyar nyelvterületen ma kezdődik a reformáció 500 esztendős évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév.
A vártemplom alatt, a Kálvin-szobornál kezdődött a tegnapi rendezvény. Bucsi Zsolt vártemplomi református lelkész felkért: az ige erejével vonuljunk hidvégi gróf Mikó Imre szobrához. Pál apostolnak a rómabeliekhez írt leveléből idézett (8: 1–17), majd az összegyűltek elénekelték a Tebenned bíztunk eleitől fogva kezdetű éneket. Az egyházi zászlók mögött, a lelkészeket követve mintegy kétszázötven ember fáklyákkal vonult a Mikó-szoborhoz. Ott Bancea Gábor Gyöngyvirág utcai lelkipásztor imájában hangoztatta: köszönjük a reformációt, dicsőséges hitünket, anyaszentegyházunkat, mely önnön vére tékozlásával táplálja gyermekeit azzal is, hogy a világosságnak hajlékait építette meg, ahol mindenki számára átadtad ismeretednek szent lángját. Közreműködött a Református Kollégium énekkara. A fáklyás menet innen a belvárosi református templomba vonult, mely előtt meleg teával, kaláccsal kínálták a hidegben érkezőket.
A zsúfolásig telt istenházában Incze Zsolt szemerjai lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye esperese áldást mondott a templomban végzett felújítási munkálatokért, majd a házigazda Pap Attila lelkész kezdte a liturgiát, ezt követően Zelenák József sepsiszentgyörgyi lelkipásztor, a Brassói Evangélikus Egyházmegye esperese hirdetett igét. Pál apostolnak az Efézusbeliekhez írt leveléből vett alapigét (6: 10–17) magyarázott. Legyetek erősek az Úrban és az ő hatalmas erejében – üzeni Pál apostol. Az igehirdető kifejtette, Isten a mi oltalmunk és erősségünk. Az életben mindenért meg kell fizetnünk, egyedül a kegyelem van ingyen, azt el kell fogadnunk. Isten igéje erőt ad, a megpróbáltatásban bátorít, ezáltal erősödünk lélekben. Folyamatos lelki megerősödésre van szükségünk – ez az igazi reformáció.
Úrvacsorai ágendát mondott Tusa Róbert beosztott szemerjai református lelkész, majd városi és környékbeli lelkészek közreműködésével úrvacsorát osztottak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.