SportéletA rettenthetetlenek

2007. július 2., hétfő, Sport

A tollaslabda mint sport egy picit kinőtte a város kereteit, és részt akartunk volna venni különböző országos versenyeken, ehhez pedig szükség volt egy sportklubra — állítja Sztolyka Péter, a Szentgyörgy Sárkány Sportklub frontembere.

Ilyen körülmények között a tollaslabdát már nem tudták finanszírozni az iskolák vagy éppen a magánszemélyek, ezért jött létre az egyesület, amellyel több ajtó is megnyílt a megyeszékhelyi tollaslabdázók előtt. Pályázhattak anyagi támogatásért, s indulhattak a nevesebb hazai versenyeken, aztán a sportklub révén a külföldi egyesületekkel is könnyebb volt a kapcsolatfelvétel. A Szentgyörgy Sárkány SK három éve alakult meg, s jelen pillanatban egy tollaslabda- és egy úszószakosztálya van. Reményeik szerint hamarosan csatlakoznak hozzájuk a sepsiszentgyörgyi rádióamatőrök is. Az egyesületen belül harmincan vannak, akik aktívan és versenyszerűen űzik a tollaslabdát, az ,,amatőrök" száma pedig közel húsz. A tollaslabdázók nagy része a Mikes Kelemen Főgimnáziumból kerül ki, de vannak tehetséges gyerekek a Váradi József Általános Iskolából is. Az úszóknál talán nagyobb a csapat, hiszen őket az egész városból válogatják össze. Velük Pulugor József foglalkozik, aki nagyon tehetséges és ügyes fiatalember — nyilatkozta Sztolyka, akire a szakosztály vezetését is rábíztuk.

Tollaslabda

A sepsiszentgyörgyi tollaslabdázók az idei országos csapatbajnokságot a 18 éves korosztályban a negyedik helyen fejezték be Bákó, Oneşti és Botoşani gárdái mögött. A viadalon továbbá részt vett egy-egy fővárosi, ploieşti-i és craiovai együttes is. A háromszékiek eredménye azért mondható remeknek, mivel a megyeszékhelyi versenyzők olyan tollaslabdacentrumok játékosaival küzdöttek meg, mint Bákó és Oneşti, ahol olimpiai tollaslabdaközpontok működnek, vagy éppen Botoşani, ahol a helyi önkormányzat ötpályás termet épített az egyre népszerűbb tollaslabdasportnak. A felsorolásból nem maradhat ki Temesvár sem, hiszen a Bega-parti város a román tollaslabda fellegvára. Két év múlva harminc esztendeje lesz, hogy Romániában megszervezték az első országos tollaslabda-bajnokságot, aminek Sepsiszentgyörgy adott otthont. Tehát nálunk kezdődött a romániai tollaslabdaélet — meséli Sztolyka Péter. Akkor ugyan voltak tollaslabda-találkozók, de kimondott országos bajnokság és tollaslabda-szövetség még nem létezett. Az 1970-es évek vége felé csak a KISZ égisze alatt lehetett szervezni tollaslabdaversenyeket. A forradalom után azonban minden megváltozott, és fejlődésnek indult ez a sport is.

— Évről évre egyre nő a tollaslabda iránti érdeklődés. Mi hogy állunk e sporttal Sepsiszentgyörgyön?

— Idén már volt három versenyünk: az első viadalunk a Mikes Kelemen Főgimnázium ,,falai között" amolyan házi bajnokság volt, majd következett gyereknapi versenyünk, és a harmadik viadalra az első alkalommal megszervezett sepsiszentgyörgyi sportnapok keretében került sor — meséli Sztolyka. — Idén kimondottan csak a csapatbajnokságra koncentráltunk, hiszen csak itt tudunk komolyabb eredményeket elérni. Ha már itt tartunk, akkor meg kell említenem, hogy idén a 18 éves korcsoportban országos negyedik lett a szentgyörgyi csapat, ami számunkra nagyon-nagyon jó teljesítmény.

Az országos negyedik hely nem is olyan rossz eredmény. Hol állunk a többi klubhoz képest?

— Romániában mintegy tizenkét nagyon erős klub működik, így tényleg nagyon jónak mondható az idei negyedik helyezésünk.

— Akkor vannak tehetséges tollaslabdázók a városban?

— Persze, hogy vannak! Főleg a kicsikre vagyok nagyon büszke. Annak ellenére, hogy hetente csak egy-két alkalommal edzünk, nagyon ügyesek és tehetségesek. De azért a nagyobbakról sem szabad megfeledkezni, hiszen ők is jók.

— Az elmúlt években országunk nem igazán remekelt a nemzetközi porondon. Jelen pillanatban mi a helyzet?

— Most a román tollaslabda nagyjai azon vannak, hogy kijussanak az olimpiára, hiszen országunk eddig csak a Balkán-bajnokságon jeleskedett. Ennek az oka, hogy nem tudtunk belépni a legjobb európai tollaslabdázó országok közé, mert itt nagyon magas a színvonal. Az a három ország, amely az öreg kontinens legjobb válogatottjait adja, mindig ott van az olimpián, és mindig az első ötben fejezi be az ötkarikás játékokat. Hosszú évek után jutottunk el odáig, hogy a temesvári felnőttcsapatból két személy indul különböző dél-ázsiai versenyeken. Legutóbb éppen Szingapúrban vettek részt egy rangosabb tornán.

— Előfordulhat, hogy a közeljövőben egy szentgyörgyi tollaslabdázó részt vegyen az Európa- vagy éppen a világbajnokságon?

— Nagyon reménykedünk és bízunk ebben. Előbb vagy utóbb nekünk is bejön egy jobb eredmény! De most csak reménykedhetünk, mert sportklubunk csak kétéves múlttal rendelkezik, és még hosszú út áll előttünk. Most arra akarunk koncentrálni, hogy felépítsünk egy jó csapatot, megpróbáljunk szert tenni olyan teremre, ahol sokkal többet tudunk edzeni, és csak ezután következhetnek az eredmények.

— Milyen terveik vannak az év hátralévő részére?

— Augusztusban a román válogatott két edzőjét szeretnénk elhozni Sepsiszentgyörgyre. Ekkor összegyűjtünk minden tehetségesebb tollaslabdázót, és ,,edzőtáborszerűen" egy héten keresztül intenzíven készülünk a soron következő versenyekre. De még ott van a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója is, amelyre haza szeretnénk hívni az innen elszármazott egykori tollaslabdázóinkat egy rövid találkozóra és egy kis ütögetésre is.

Úszás

Pulugor József elmondása szerint februárban kezdték meg a leigazolásokat, s most mintegy húsz gyerekkel működik a Szentgyörgy Sárkány SK úszószakosztálya. Közülük csak tizenöten indulnak rendszeresen a különböző hazai versenyeken. Volt rá példa, hogy összesen tizenhét szentgyörgyi úszó vett részt egy külföldi megmérettetésen. A sárkányok ekkor a magyarországi Szentesen vendégszerepeltek. A szomszédos országbeli kiruccanásuk mellett a megyeszékhelyiek idén még ott voltak a márciusi és júniusi országos bajnokságon, s részt vettek több meghívásos kupán is.

elmondása szerint februárban kezdték meg a leigazolásokat, s most mintegy húsz gyerekkel működik a Szentgyörgy Sárkány SK úszószakosztálya. Közülük csak tizenöten indulnak rendszeresen a különböző hazai versenyeken. Volt rá példa, hogy összesen tizenhét szentgyörgyi úszó vett részt egy külföldi megmérettetésen. A sárkányok ekkor a magyarországi Szentesen vendégszerepeltek. A szomszédos országbeli kiruccanásuk mellett a megyeszékhelyiek idén még ott voltak a márciusi és júniusi országos bajnokságon, s részt vettek több meghívásos kupán is.

— Városunkban sokan szeretnek úszni, így néha-néha zsúfoltságig tele van mind a strand, mind az uszoda. Van igény erre a sportra?

— Persze, hogy van — jelenti ki határozottan Pulugor. — Tényleg rengetegen használják nyáron a strandot, a hűvösebb időszakokban pedig az uszodát. Én ezeket az embereket három kategóriába tudnám sorolni: vannak, akik meg akarnak tanulni úszni, továbbá vannak, akik kedvtelésből, szórakozásból, illetve saját maguk egészségéért úsznak, végül pedig, akik versenyszerűen űznék az úszást. Az élsportra akkor és úgy volna igény, ha nem kerülne pénzbe. Jelen pillanatban a szülők oldják meg saját gyermekük versenyeztetését. Például: ha volna egy nagyon tehetséges úszónk, aki rosszabb anyagi körülmények között él, egyszerűen nem tudna érvényesülni. Kellenének szponzorok, vagy éppen a sportiskolában indulhatna úszószakosztály is. Azért hoztuk létre az sportklubot, hogy azok a gyerekek, akikkel már több éve foglalkoztunk, tudjanak versenyezni. Ha az országos bajnokságokról nem is tértünk haza érmekkel, de a meghívásos versenyeken mindig begyűjtöttünk egy-két jobb helyezést.

— Ha volna pénz, még mi kellene ahhoz, hogy versenyszerűen lehessen űzni ezt a sportot?

— Elsősorban kellene egy olyan központ, ahol nyugodtan edzhetnek és készülhetnek a sportolók. Piteşti-en például az uszoda nyolc sávjából csak az első kettő áll az úszást kedvelők rendelkezésére, a többit a versenyzők használják. Ott nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a sportra! És még egy példa: a bukaresti Emil Racoviţă Főgimnázium az 1996-ban született fiúk kategóriájában két váltót is tud indítani egy-egy versenyen, mi viszont egyet sem, hiszen ’96-ban született úszónk csak kettő van. Nem múlik minden a pénzen! Ennek ellenére örvendünk, hogy a gyerekeknek van, ahol edzeniük, még akkor is, ha kell osztoznunk a szentgyörgyi ,,amatőr" úszókkal. Országos szinten a sepsiszentgyörgyi úszók nem rosszak, de komolyabb támogatással lehetnénk jobbak is.

— Megfordultatok már Magyarországon is. Az ottani gyerekekhez képest mi mennyire vagyunk felkészültek?

— Szentesen jártunk, ahol van hagyománya az úszásnak, és láttuk, ők milyen körülmények között edzenek. Sok tehetséges és felkészült gyerekkel találkoztam a magyarországi versenyen, ennek ellenére mi is nyertünk egypár díjat ott. Büszke voltam akkor a tanítványaimra, hogy legyőztek több, náluk sokkal jobb úszót. Nagyon ügyesek a magyarok, jobbak és felkészültebbek, mint mi.

— Milyen jövőbeli terveitek vannak?

— Most nyárra beütemeztünk egy edzőtábort, ami után jön egy kis pihenő, majd újabb felkészítő. Persze, ez mind az anyagiaktól függ. Az edzőtáborok fontosak, hiszen az év második felében már van egy-két verseny beütemezve. Ilyen például a magyarországi Hajdúszoboszlón sorra kerülő meghívásos kupa vagy éppen a saját házi versenyünk. Ezen a viadalon tavaly több mint száz háromszéki gyerek vett részt, de idén szeretnénk, ha a versenyünkre más megyékből is érkeznének úszók.

Rókavadászat

Kerekes Jenőtől, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában működő, rádió-irányméréssel foglalkozó klub vezetőjétől megtudtuk, hogy a közeljövőben csatlakozni fognak a Szentgyörgy Sárkány Sportklubhoz. Városunkban több mint húszéves hagyománya van a rókavadászatnak, és a Tanulók Házában 1996 óta foglalkoznak ezzel a sporttal. A megyeszékhelyiek minden idők legjobb eredményét 1997-ben érték el, amikor is egy szentgyörgyi lány a 16—18 éves korosztályban elnyerte az országos bajnoki címet. Jelen pillanatban a Tanulok Házában mintegy harminc gyerek űzi a rádió-iránymérést három tanár irányítása alatt. A leendőbeli sárkányok október második szombatján indulnak egy megyeközi megmérettetésen, amelyen a háromszéki rókavadászok mellett Brassó, Hargita, Vrancea és Brăila megyei csapatok vesznek részt. Ezt követi majd a Végh Antal Kupa, a Jégtörő Mátyás Kupa, a Szent György-napi viadal és a Kós Károly Kupa.

től, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában működő, rádió-irányméréssel foglalkozó klub vezetőjétől megtudtuk, hogy a közeljövőben csatlakozni fognak a Szentgyörgy Sárkány Sportklubhoz. Városunkban több mint húszéves hagyománya van a rókavadászatnak, és a Tanulók Házában 1996 óta foglalkoznak ezzel a sporttal. A megyeszékhelyiek minden idők legjobb eredményét 1997-ben érték el, amikor is egy szentgyörgyi lány a 16—18 éves korosztályban elnyerte az országos bajnoki címet. Jelen pillanatban a Tanulok Házában mintegy harminc gyerek űzi a rádió-iránymérést három tanár irányítása alatt. A leendőbeli sárkányok október második szombatján indulnak egy megyeközi megmérettetésen, amelyen a háromszéki rókavadászok mellett Brassó, Hargita, Vrancea és Brăila megyei csapatok vesznek részt. Ezt követi majd a Végh Antal Kupa, a Jégtörő Mátyás Kupa, a Szent György-napi viadal és a Kós Károly Kupa.
elmondása szerint februárban kezdték meg a leigazolásokat, s most mintegy húsz gyerekkel működik a Szentgyörgy Sárkány SK úszószakosztálya. Közülük csak tizenöten indulnak rendszeresen a különböző hazai versenyeken. Volt rá példa, hogy összesen tizenhét szentgyörgyi úszó vett részt egy külföldi megmérettetésen. A sárkányok ekkor a magyarországi Szentesen vendégszerepeltek. A szomszédos országbeli kiruccanásuk mellett a megyeszékhelyiek idén még ott voltak a márciusi és júniusi országos bajnokságon, s részt vettek több meghívásos kupán is. től, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában működő, rádió-irányméréssel foglalkozó klub vezetőjétől megtudtuk, hogy a közeljövőben csatlakozni fognak a Szentgyörgy Sárkány Sportklubhoz. Városunkban több mint húszéves hagyománya van a rókavadászatnak, és a Tanulók Házában 1996 óta foglalkoznak ezzel a sporttal. A megyeszékhelyiek minden idők legjobb eredményét 1997-ben érték el, amikor is egy szentgyörgyi lány a 16—18 éves korosztályban elnyerte az országos bajnoki címet. Jelen pillanatban a Tanulok Házában mintegy harminc gyerek űzi a rádió-iránymérést három tanár irányítása alatt. A leendőbeli sárkányok október második szombatján indulnak egy megyeközi megmérettetésen, amelyen a háromszéki rókavadászok mellett Brassó, Hargita, Vrancea és Brăila megyei csapatok vesznek részt. Ezt követi majd a Végh Antal Kupa, a Jégtörő Mátyás Kupa, a Szent György-napi viadal és a Kós Károly Kupa.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 569
szavazógép
2007-07-02: Sport - x:

A Nagy Mózes a bajnok (Minifoci)

Befejeződött a kézdivásárhelyi Shot and go nevet viselő 28 fordulós kispályás labdarúgó-bajnokság. Az utolsó forduló eredményei: Korol—Valvex 3—7, Nagy Mózes—Secuiana 9—3, Lamex—Vulturii 6—3, Nemere—Goldim-Scobar 5—2.
2007-07-02: Sport - Tibodi Ferenc:

Szentgyörgy Kupa (Fogathajtás)

Az elmúlt hét végén Sepsiszentkirályban rendezték meg a fogathajtó Szentgyörgy Kupát, amelyen tizennégy versenyző vett részt, a viadalt viszont csak tizenhárman fejezték be.