Marosvásárhelyi iskolaügyNem történt törvénytelenség

2016. november 8., kedd, Belföld

Nem látja törvénytelennek a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium beindítását Király András, a magyar nyelvű oktatásért felelős államtitkár, aki az iskola létrehozásakor is ebben a tisztségben volt. Elmondta: Marius Pascan korábbi prefektus feljelentése nyomán augusztus végén, szeptember elején a minisztérium ellenőrző testülete már vizsgálta a középiskola létrehozásának körülményeit, és nem találta törvényelleneseknek az alapító dokumentumokat.

 Király – aki a Krónika napilapnak nyilatkozott – nem tartja kizártnak, hogy a folyamatba becsúsztak bizonyos formai hibák, de ezek szerinte nem változtatnak azon a tényen, hogy az iskola létrehozása törvényes volt. Mivel a korrupcióellenes ügyészség éppen az oktatásügyi tárca jóváhagyását hiányolta a létrehozás folyamatából, az államtitkár  leszögezte: „az iskolák létrehozásáról nem a tanügyi tárca dönt, hanem az önkormányzat és a tanfelügyelőség. A római katolikus teológiai gimnázium esetében mindkét intézmény pozitívan bírálta el a kérést”.
 Budapesten is aggódnak
A magyar kormány szolidaritásáról biztosította Tamási Zsolt-József iskolaigazgatót, és jelezte: támogatják Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelőt is – nyilatkozta tegnap Potápi Árpád, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkára, aki szerint a román kormány célja a magyar politikusok, közéleti vezetők, intézményvezetők közéletből való eltávolítása, a szerepvállalástól való elriasztása. A szándékosságot látják, a folyamatokat a leghatározottabban elítélik.
Potápi sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt EMNP-elnök is részt vett, és elmondta: a néppárt nemzetmegtartó erőként tekint a történelmi egyházakra, a felekezeti oktatás teljes körű helyreállítása pedig alapjogi kérdés. Ez az ügy is azt mutatja, hogy a vagyon-visszaszolgáltatás nagyon komoly hiányosságokkal bír Romániában, és nemcsak Marosvásárhelyen, hanem másutt sem számíthatnak az állam jóhiszemű hozzáállására. Ez esetben nem korrupcióról, hanem diszkriminációról van szó, ezért kiállnak az iskola mellett.
Intézményi garanciákat
Az autonómiastatútum benyújtására kéri az RMDSZ hivatalban levő parlamenti képviselőit és szenátorait az SZNT, amely szerint a tervezetet még a választások előtt kellene előterjeszteni a parlamentben. Ez „hatékonyan mozgósítja majd a magyar szavazókat, akiknek aktív részvétele elengedhetetlen az 5 százalékos küszöb eléréséhez, egyben jó lehetőséget kínál a választás után megalakuló frakciónak, hogy konkrét lépéseket tegyen az autonómia megvalósítása érdekében” – írja Izsák Balázs elnök tegnap kiadott közleményében. Elöljáróban kifejezi meggyőződését, hogy „a romániai magyarság parlamenti képviselete előmozdíthatja Székelyföld autonómiájának ügyét”, majd „határozott és céltudatos politikai cselekvést” sürget. Ezt „az RMDSZ Székelyföldi Egyeztető Tanácsa által 1995-ben elfogadott, a Székely Nemzeti Tanács által 2004. január 17-én véglegesített” autonómiastatútum előterjesztésében látja, és a marosvásárhelyi római katolikus iskola körül kialakult helyzettel indokolja. Izsák Balázs szerint „Székelyföldön a magyar nyelvű oktatás megnyugtató rendezését is csak az autonómiától várhatjuk”, a romániai magyar nemzeti közösség jogait törvényes és intézményes garanciáknak kell szavatolniuk az áttekinthetetlen, bizonytalan és bonyodalmakat okozó politikai alkuk helyett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-11-08: Közélet - :

Botrányos béremelések

Egy hónappal a parlamenti választások előtt újabb bér- és nyugdíjemelésekről döntöttek tegnap a parlament mindkét házában, jelentősen megnövelve ezzel az államkincstár kiadásait: összesen 4,87 milliárd lejt kell majd erre fordítani, ha a törvények átmennek.
2016-11-08: Belföld - :

Üdvözlik az EMNP döntését

A magyar kormány üdvözli és megköszöni az EMNP azon döntését, hogy nem indul önállóan a december 11-ei parlamenti választásokon, ezzel is segítve a magyarság esélyeit – jelentette ki Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár tegnap Budapesten, miután találkozott az EMNP elnökségével. Szilágyi Zsolt EMNP-elnök a döntéssel összefüggésben hangsúlyozta: továbbra is az autonómiáért való harcot tartják a legfontosabbnak, ezért azokat a jelölteket támogatják, akik hithű autonómiaharcosok a kampányidőszakon kívül is.