Az utca hangja

2016. november 11., péntek, Nyílttér

KARÁCSONY ENDRE, Sepsiszentgyörgy. A Rózsa utcában lakunk, ahonnan a múlt héten három szemeteskukát loptak el, azelőtt pedig összesen hatot. A szomszédos Fenyves utcából eddig hetet, a napokban még egyet, a belső Váradi utcából is már hetet-nyolcat. Szóltunk a Tegának, nem az ő dolguk, jelentettük a rendőrségen, nem történt semmi. Vettem új kukát, annak is lába kelt, pedig nem olcsó mulatság.


Többet nem is veszek, kiteszem a szemetet zacskóban, vigye, akinek kell... Az Őrkő környékén amúgy is minden utca tele van dobálva szeméttel, üres palackokkal. Azt senki össze nem szedi, minden reggel azzal kezdem a napot, hogy eltakarítok mások helyett a portám előtt. Van egy beugró az utcában, azt illemhelynek használják, ott sem járnak a köztisztaságiak. Nappal disznók túrnak a házaink előtt, éjjel a gazdáik ordítoznak, dobálják a kapuinkat, zajonganak. Sokan vagyunk idősek errefelé, az is előfordult már, hogy a boltból kijövet kikapták a bevásárlószatyrot egy nyugdíjas asszony kezéből. A város felszerelt egy térfigyelő kamerát, de az semmit sem ér, nézi a földet, s minden megy tovább a megszokott mederben. Egyszer kijött a helyi rendőrségtől egy hölgy, elegánsan, mint egy miniszter. Ki sem szállt a kocsiból, csak megkérdezte, hogy kié a disznó. Én tudjam azt is? Bezzeg a belvárosi parkolókat őrzik, ha rosszul állok meg valahol, tíz perc múlva már jönnek a büntetéssel. Régebb három rendőr rendet tartott, most van állami és helyi rendőrség, csendőrség, webkamera, csak éppen élni nem lehet. Hetvenéves elmúltam, de azon gondolkozom, hogy eladom a házamat annak, aki megveszi – féláron, mert ezen a helyen ilyen az értéke – , és kitelepedek Magyarországra, mert itt hiába várom, hogy javuljon a helyzet, egyre csak romlik...
GÚZS SÁNDOR, Sepsiszentgyörgy. Egyik reggel nem sokkal hat óra után egy röplapot találtam a postaládámban, amely Dacian Cioloş kormányfőt népszerűsítette. Úgy látszik, meggondolta magát, és nem csak egy évet akar Bukarestben tölteni. Erről az jutott eszembe, hogy régen az állami zöldségesnél csak úgy lehetett vásárolni, ha előbb fizettünk a pénztárnál. Aztán megkaptuk az árut jó vagy rossz minőségben, válogatni nem lehetett. Most már úgy vásárolunk, hogy előbb megnézzük a kiválasztott termék árát, minőségét, gyártóját, színét, fonákját, próbálgatjuk, és ha nem tetszik, akár vissza is vihetjük. Dacian Cioloş urat a tévéből ismerjük – már amennyire –, ennek alapján ki-ki a maga módján ítéli meg. Véleményem szerint egy év alatt találhatott volna időt arra, hogy bár néhány órára ellátogasson Székelyföldre, és legalább egy magyar nyelvű köszönés erejéig – hiszen szülőfalujában ezt játszva megtanulhatta – felmutassa jóindulatát. Mi pedig elmondhattuk volna neki, hogy amíg ő Brüsszelben mezőgazdasági biztos volt, itthon Erdélyben a földek fele megműveletlen maradt. Én is közel négy hektár után fizetek adót, minden jövedelem nélkül... Nos, van még idő a választásokig, lehet gondolkodni, hogy kit szeretnénk a következő négy évben kormányfőnek, és meg is kell fontolni a döntést, mert ezt az árut nem cserélhetjük vissza.
T. M., Sepsiszentgyörgy. Több mint két hete foglalkoztat minden állatszerető embert az őrkői kutya felakasztása. Nagyon elítélendő eset, ha lehetne, én is kikötném legalább két napra ahhoz a fához azt a gazembert, aki ezt elkövette. Nemrég volt még egy kegyetlen állatkínzási eset a megyében, mikor egy martonosi lakos – aki nem érdemli meg, hogy embernek nevezzük – napokig nem adott sem enni, sem inni az állatainak. Az illetékesek hallgatnak arról is, amit a madarakkal követnek el egyes hazánkfiai – a múlt héten a magyar hatóságok fogtak el egy román honpolgárt, aki kétezer madártetemet (pacsirtát, búbos bankát, cinegét és más énekes szárnyasokat) szállított egy furgonban, állítólag Olaszországba. A tavaly három olasz vadászt is fogtak a román határon, akik a mi erdeinkben lemészárolt, háromezernél is több madártetemet próbáltak kivinni. Persze azt nem látta, hallotta senki, amikor lövöldöztek – vajon hol voltak azok a hatóságok és állatvédők, akiket azért fizetnek, hogy az ilyen eseteket megakadályozzák?

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-11-11: Magazin - :

Kettős megemlékezés Berlinben

Megemlékezést tartottak szerdán Berlinben a német fővárost évtizedekig kettéosztó fal ledöntésének 27., és a kristályéjszaka néven elhíresült zsidóellenes náci pogromsorozat kezdetének 78. évfordulója alkalmából.
2016-11-11: Nyílttér - :

Brassó és Jászvásár között (Mai levelünk)

1947–48-ban Luka László lemhényi születésű kommunista vezető, a Groza-kormány pénzügyminisztere megépíttette a Brassó–Bereck aszfaltozott utat, a régi országutat 75 kilométeren feljavíttatva, korszerűsítve. Akkor ez volt a legfontosabb és talán a legértékesebb megvalósítás az érintett települések lakói számára. Nagy volt az öröm annak idején a falvakban, de ez már a múlté.