Elviekben nem kellene komoly fennakadást okoznia a beköszöntő havazásnak sem a megyei besorolású, sem a főbb városi útszakaszokon. Az illetékesek közlése szerint nagyjából minden készen áll a téli időszakra, a géppark rendben, a csúszásgátló anyagokat beszerezték.
A megyei besorolású utakon harmadik éve az önkormányzat alárendeltségében működő Kovászna megyei Út és Hídépítő Rt. felel a hóeltakarításért, a járhatóvá tételért. Az előző két évben még versenytárgyalást kellett szervezni, most a szolgáltatás odaítélése közvetlenül történt, az új közbeszerzési törvény ugyanis lehetővé tette – mondta el érdeklődésünkre Kovács Ödön megyemenedzser. Hozzátette: a megyei tanács megkötötte a szerződést a vállalattal, így most már a társaságtól függ, eleget tesz-e kötelezettségeinek
Török Sándor, a vállalat gazdasági igazgatója nem tartja valószínűnek, hogy fennakadások lesznek a rájuk bízott, mintegy 220 kilométert kitevő útszakaszokon. Kihasználtságuktól függően három csoportba osztották ezeket, elsőbbséget a nagy forgalmú szakaszok élveznek, így a Mikóújfalut a Hatodon keresztül Baróttal, valamint a Barótot Hidvéggel összekötő, illetve a Kézdivásárhely és Kovászna közötti 121-es megyei út, továbbá a Kézdiszentlélek és Lemhény közötti szakasz. Török Sándor rámutatott: a 2,7 millió lej értékű szerződés értelmében nemcsak a járhatóvá tétel hárul rájuk, de a bajba jutott autósokon is nekik kell segíteniük.
Az igazgató egy érdekes helyzetre is felhívta a figyelmet: a Sepsibükszádot Kézdivásárhellyel összekötő út pár éve átkerült a nemzeti útügyi társaság ellenőrzése alá, viszont a Szent Anna-tóhoz vezető, ebből elágazó mintegy másfél kilométeres szakaszért, így a hóeltakarításért is továbbra is a megyei önkormányzat felel. Ez annyiban bonyolítja feladatukat, hogy nagyobb távolságot kell megtenniük járműveiknek (legkevesebb húsz kilométert), amíg a helyszínre érkeznek, tehát valamivel nagyobb költséggel jár. Az említett kétszázhúsz kilométerből ugyanakkor egyes szakaszokat télen lezárnak, például a Vadason átvezető Sepsikőröspatak–Középajta utat.
A társaság a sepsiszentgyörgyi központból, valamint a kézdivásárhelyi, kézdiszentléleki, baróti, bodzafordulói négy telepről látja el a feladatokat. Minden ponton külön felelősök dolgoznak, akik a prefektúrának, valamint a megyei önkormányzatnak tesznek jelentést.
Az országos útügyi társaság kizárólag sót használ csúszásgátlóként, a megyei útügy homokkal kevert sót (nyolcvan-húszszázalékos arányban). Az anyag jelentős részét már beszerezték, év végéig a maradékot is megkapják. A mennyiség megbecsülésénél mindig a legrosszabb időjárási körülményeket veszik alapul, de az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, ennek legtöbb nyolcvan százalékát használták el, az átlag 60–70 százalék körül mozog.
Ami a gépparkot illeti, a tárasaságnak hét összkerékmeghajtású munkagép, hét homokrakodó, kilenc teherautó, hét útgyalu, négy úttisztító kefe (seprő), valamint egy nagy teljesítményű autódaru áll rendelkezésére, utóbbit bérlik. Összesen 84-en állnak készen a beavatkozásra, ha a helyzet megkívánja – tette hozzá Török Sándor.
A városok is felkészültek
A sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat, a Tega Rt. közlése szerint a takarítási munkát és a csúszásgátló elhintését négy homokszóró, két folyékony kalcium-klorid szóró, nyolc hóeke és nyolc járdaseprő segítségével végzik a megyeszékhelyen. Havazás esetén 60 személyt tudnak mozgósítani, emellett jelenleg 200 tonna szilárd csúszásgátló és 90 tonna oldat áll készleten a város utcáinak hótalanítására. Az előző évekhez hasonlóan a célgépek szükség szerint a város utcáiról és a kijelölt járdarészekről takarítják el a havat. A vállalat felhívja a figyelmet, hogy azok a lakótársulások, amelyek a köztisztasági társasággal kötöttek zöldövezet-karbantartási szerződést, jogosultak a járdák hótalanítására, esetenként csúszásmentesítésére. Jelenleg 21 lakótársulásnak van erre a szolgáltatásra érvényes szerződése. Az előző évekhez hasonlóan a városlakók, intézmények és cégek kötelessége, hogy a tulajdonukban vagy használatukban lévő ingatlanok körüli felületeket tisztán tartsák, ha ezt nem végzik el, pénzbírságot kockáztatnak. A vállalat Ág utcai székhelyén, illetve az Energia utcai hulladékudvarban csúszásgátló anyagot is beszerezhetnek. Végül a Tega Rt. felkéri az érintetteket, az eltakarított hómennyiséget ne az úttestre szórják, mivel ezzel megnehezítik a járműközlekedést, és akadályozzák a célgépek munkáját is.
Kovásznán a polgármesteri hivatal a helyi közszolgálati vállalattal, a GosTransCommal is szerződést kötött, de saját gépparkot, emberi erőforrást is be tud vetni szükség esetén – mondta el érdeklődésünkre Gyerő József polgármester. A városháza gépparkjában két hóekés traktor, billenőteknős tehergépkocsi, kotrógép áll készenlétben az utak hótalanítására. Két önjáró járdatisztító gépet is beszerzett a városháza, a parkok sétányain, a szűkebb sikátorokban a hó eltakarításához a szociális segélyben részesülőket is igénybe vehetik, ők végzik a jégtörést is – számolt be a polgármester. A városi utak téli karbantartására 250 köbméter homokot, 20 tonna sót szereztek be.
Kézdivásárhelyen két munkagép, valamint két traktor áll az önkormányzat rendelkezésére, ezzel oldják meg a hóeltakarítást – tájékoztatott Szőllősi László, a városüzemeltetési osztály vezetője. A szükséges csúszásgátló anyaggal rendelkeznek (vegyesen homokkal, kalcium-kloriddal, valamint sóval szórják az utakat). A hóeltakarításért tíz személy felel, ők nyolcórás váltásban dolgoznak. A járhatóvá tételben elsőbbséget a városközponti, valamint a főutak élveznek.
Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András szerint a tavalyi enyhe tél miatt az erdővidéki város önkormányzatának idén nem kellett csúszásgátló anyagot beszereznie. Az elöljáró hozzátette: tudomása szerint a gépparkjuk rendben van. Nagy segítség számukra, hogy a főutak jelentős része megyei besorolású, így azok hótalanítását nem nekik kell megoldaniuk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.