Zágonban vizsgálódott tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyészség. Az intézmény ügyészei karhatalmi erők kíséretében reggel hatkor érkeztek a községbe, este fél nyolckor távoztak. A községházáról iratokat vittek magukkal, de senkit nem vettek őrizetbe.
A nap folyamán a zágoni községházán, a polgármesternél és további négy címen tartottak házkutatást, az ügyben Sepsiszentgyörgyön is vizsgálódtak. Reggel nyolckor már zárva volt a polgármesteri hivatal ajtaja, a fegyveresek nem engedtek be senkit, az alkalmazottak egy részét hazaküldték. Egész nap, este fél nyolcig több belügyminisztériumi MAI-rendszámú autó állomásozott a polgármesteri hivatal előtt. 18 órakor egy kisbusz Kovászna irányába távozott.
Kora délután még le volt pecsételve a polgármesteri iroda ajtaja, de az elöljáró hivatali autója később már a községháza előtt állt, a fények is felgyúltak az irodában. A hivatalban dolgozók érdeklődésünkre nem nyilatkoztak a bent történtekről.
A korrupcióellenes ügyészség tegnap nem adott ki közleményt az ügyben.
Kis Józsefet a nap folyamán többször igyekeztünk elérni, de telefonhívásunkra nem válaszolt. Majd, miután este fél nyolckor elmentek az ügyészek, nyilatkozott a Háromszéknek. Jobban reszketnek azok, akik négy éve jelentgetnek, és most is folytatják! Semmit nem találtak, nem helyeztek bűnvád alá sem polgármesterként, sem Kis Józsefként. Uniós programokkal kapcsolatos papírokat vittek el. A visszaszolgáltatásokat a prefektúra rendeli el, a helyi bizottság csak javaslatot tesz – magyarázta. A zágoni polgármesteri hivatal nem tévedett a visszaszolgáltatások során – hangsúlyozta. Ha most nem vittek el, akkor ezentúl sem fognak – mondta lapunknak a polgármester.