Megemlékezés Sepsiszentgyörgyön
A Volt Politikai Foglyok Szövetsége valamint Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa szervezésében ma 14.30-tól Sepsiszentgyörgyön a Munkaszolgálatosok emlékművénél (a Grigore Bălan tábornok út és az 1918. december 1. út kereszteződésénél) a Gulagra hurcoltakra emlékeznek, mindazokra, akiket a második világháború után kényszermunkatáborokba hurcoltak a szovjetek, valamint azokra, akiket a román hatóságok munkaszolgálatra kényszerítettek 1950–1961 között. A koszorúzást műsor követi a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházában (Martinovics Ignác utca 2. szám).
Adventi gyertyagyújtás
Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téren ma 18 órakor adventi gyertyát gyújt Fejér László Ödön parlamenti képviselő. Közreműködnek a Cantus kamarakórus, a Manócska Napközi Otthon, a Turóczi Mózes-iskola és az Apor Péter Szakközépiskola diákjai.
Konferencia és tárlatnyitó
A sepsiszentgyörgyi Írisz Házban a fogyatékkal élők világnapján egész napos konferenciát tartanak. Ma 10 órától a megnyitóünnepségen köszöntőbeszédet mond Makkai Péter lelkipásztor, igazgató, majd előadások hangzanak el a szexualitás és a párkapcsolatok szerepe a fogyatékkal élők mindennapi témakörben Olcsvári Tünde, Fazakas Ildikó és Erdős Alpár pszichológusoktól. 18 órától megnyitják az Outsider Art 2016 című tárlatot a Bástya-ház koncerttermében (Olt utca 6. szám). Minikoncertet tart az Evilági együttes.
Színház
M STÚDIÓ. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház A Jó, a Rossz és a K**va Anyád című előadására ma 19 órára a Háromszék Táncstúdióban várja a közönséget. Rendező: Fehér Ferenc.
KOPRODUKCIÓ. Ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház Művész Termében az Osonó Színházműhely és az Andrei Mureşanu Színház Bányavakság című koprodukcióját játsszák (román és magyar feliratozással).
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház vasárnap 19 órára meghirdetett Jonas Gardell: Jegesmedvék című előadása betegség miatt elmarad.
Bábszínház
A Cimborák Bábszínház Benedek Elek: A só – mese a szeretetről című új előadásának bemutatóját Nagy-Kopeczky Kálmán halálának első évfordulóján, ma 18 órától tartják a Tamási Áron Színház nagytermében (színpadra épített nézőtérrel), ezáltal is tisztelegve a Cimborák Bábszínház alapítója, vezetője, rendezője emléke előtt. Ezt követően az előadást vasárnap 18, valamint hétfőn 10 és 12 órától szervezett csoportoknak játsszák a Tamási Áron Színház nagytermében. Szereplők: Lukács Emőke, Nagy Lázár József, Páll Gecse Ákos, Szucher Ágnes, Vincze Tímea.
A jegyek előfoglalását, szervezett csoportok bejelentkezését a 0755 335 400-as (Csüdöm Eszter) telefonszámra várják. Jegyeket váltani az előadások előtt fél órával lehet a Tamási Áron Színház előcsarnokában 7 lejért. Szervezett csoportok esetén a kísérő pedagógusok belépése ingyenes.
Könyvbemutató
Ma 17 órától a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban bemutatják Dimény H. Árpád Levelek a szomszéd szobába című verseskötetét. A szerzővel Szonda Szabolcs költő, műfordító beszélget, közreműködik Pálffy Tibor színművész.
Kiállítás
A sepsiszentgyörgyi unitárius egyház József Lajos Közösségi Termében vasárnap 12 órától Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész megnyitja Kovács Géza Sandro Boticelli-díjas szobrászművész egyéni kisplasztikai kiállítását.
Zene
DZSESSZKONCERT. A budapesti Lantos Zoltán Opensource formáció ma 21 órától a sepsiszentgyörgyi Hostel Kultúr Pubban koncertezik.
CSEMBALÓVAL GAZDAGODIK HÁROMSZÉK. Giovanni Battista Giusti neves toscanai mester 1681-ben Luccában készített csembalójának másolata érkezik Háromszékre. A szólókoncertekre is alkalmas hangszer a miklósvári Kálnoky-kastély dísztermébe kerül majd a kastélymúzeum műtárgyaként. A csembalót vasárnap 19 órától a sepsikilyéni unitárius templomban hangversenyen mutatja be a budapesti Musica Profana régizene-együttes. 18.30 órakor autóbusz indul a helyszínre Sepsiszentgyörgyről a katolikus templommal szemben levő központi buszmegállóból a helyi buszjegy áráért. A belépés ingyenes.
ÖRVENDEZZÜNK. István Ildikó népdalénekes és tanítványai vasárnap 17 órától lépnek fel Örvendezzünk című karácsonyi előadásukkal a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. A népdalestre a belépés ingyenes.
KARÁCSONYI FÚVÓSHANGVERSENY. Kovászna Város Ifjúsági Fúvószenekara vasárnap 12 órától karácsonyi koncertet tart a tamásfalvi református imateremben.
REVÜ- ÉS OPERETTEST. Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház nagytermében vasárnap 19 órától a kolozsvári Operettissimo együttes programjában a nóta, az operett, a musical és a revü műfaj váltakozik.
Sebességmérés
Kovászna megyében ma a 11B országúton Kézdiszentlélek, Kézdiszárazpatak, a 11-es országúton Uzon, Kökös, Szentivánlaborfalva, Nyujtód, Bereck; a 12-es országúton Sepsiszentgyörgy, Szotyor, Kilyén, Málnás, Mikóújfalu; vasárnap a 11C országúton Kézdivásárhely, Torja; a 11-es országúton Maksa, Lemhény, Bereck, Nyujtód, Kézdisárfalva; a 12-es országúton Oltszem, Málnás, Mikóújfalu, Sepsibükszád; Sepsiszentgyörgy közelében mérik a járművek sebességét.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön 8–12 és 16–20 óráig ma és vasárnap a Bánki Donát utcai Salvia III. (0267 310 424); csütörtökig naponta 20–8 óráig a Stadion utcai Szemerja (telefon: 0267 313 942, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen hétvégén a Richter Gedeon (0267 362 280), hétfőtől a Dona; Kovásznán ma 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), ma 8–16 óráig, vasárnap 10–14 óráig a Farmacom (0267 360 608); Baróton ma 9–13 óráig a Hermann (0267 377 366, sürgősség esetén: 0729 831 568) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
MIKULÁS-VÁRÓ ÁLLATSIMOGATÓ. Rendhagyó eseményt szerveznek vasárnap 10–17 óráig Sepsiszentgyörgyön a Bodok Szálló előtti parkolóban. A téren a falusi porta állatai – tehén, juh, kecske, disznó, szamár, baromfi, nyúl – lesznek kiállítva erre a célra készített karámokban, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy a legkisebbek is zavartalanul szemlélhessék a jószágokat. 10 órától várják a látogatókat, 11 órakor kerül sor a hivatalos megnyitóra, ezt követően szakemberek mutatják be a kiállított állatfajokat, jellemzőiket, gazdasági jelentőségüket. 14 órától fejésbemutató, ahol a gépi és a kézi fejést is megismerhetik. 15 órakor sorsolják ki a tombola győzteseit.
DOKUMENTUMFILM. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 15–21 óráig (két szünettel) a Bruno Gröning Baráti Kör bemutatja A csodadoktor nyomában című dokumentumfilmet. A belépés díjtalan, adományokat elfogadnak.
ELŐADÁSOK. Vasárnap 11–13 óráig és hétfőn 16–18 óráig zajlik a videomapping workshop a Magma Kortárs Képzőművészeti Kiállítótérben, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a 4. pulzArt kortárs összművészeti fesztiválon bemutatott épületvetítés háttérmunkálataiba. Rancz András és Páll-Gecse Ákos jóvoltából a résztvevők kipróbálhatják a mappingkészítés alapjait, beszélgethetnek és kérdezhetnek az alkotóktól. A helyek száma korlátozott, ezért a részvételi szándékot a kultura@sepsi.ro e-mail-címen kell jelezni.
MESEKUNYHÓ-AVATÓ és díjátadó ünnepség lesz Páván vasárnap 11 órától a református imateremben.
NYÍLT NAP AZ ÖREGOTTHONBAN. A sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Idősek Otthonában december 5-én 10 órától az önkéntesek világnapja alkalmából nyílt napot szerveznek.
ÁRAMSZÜNET. Kézdivásárhelyen hétfőn 10–14 óráig a Szabadság és az Új utcában szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.