Néhány napja még üdvözölhettük egymást, de hirtelen véget ért egy út. Dr. Domokos Ernő földi útja, amely az elmúlt közel két évtizedben vált igazán közösségivé. Mert akkor, amikor meglódult velünk a világ, hamar felismerte: alapvető gazdasági ismeretek nélkül aligha jutunk előbbre.
Gazdasági szakkönyvei hosszú sora által — negyven felé jár az általa vagy kollégáival közösen jegyzett könyvcímek száma, de cikkei, tanulmányai százai is jelzik — nem csupán a szakmának, hanem a széles olvasóközönségnek is rendszert ajánlott. Olyan rendszert, amely segíti e korántsem egyszerű új világban az eligazodást. De a Babeş—Bolyai Tudományegyetem idetelepítésében, majd megkapaszkodásában is — amíg egészsége engedte — első vonalban, a szentgyörgyi egyetem első igazgatójaként az alapok megteremtésében vállalt szerepet. S közben volt ereje a nemzetközi szakirodalom porondján is megméretkezni, több nyelven megjelent alapmunkái okán a legismertebbek közé emelkedni.
Marketing nélkül nincs piaci siker — ajánlotta egyik legutóbbi kötetét az olvasók figyelmébe. Együtt munkálkodásunk, lapunkban is megjelent több írásod okán is tudom, Te szívóssággal, elkötelezettséggel olyan sikert teremtettél, amelyre hirtelen és korai távozásod után is lehet építeni. Kívánhat-e többet egy alkotó ember a kegyetlen sorstól?
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.