Farkas Réka
Erőteljes kampány és mozgósítás után győzelmet ünnepelhetett az RMDSZ vasárnap este. Nemcsak átlépte a célul kitűzött ötszázalékos küszöböt, de sikerült hat százalék fölötti eredményt elérnie, és úgy tűnik, hosszú évek óta először megfordította választóinak folyamatosan apadó tendenciáját is. Csakhogy, ha alaposabban szemléljük, ez a diadal nem olyan tündöklő.
Nagyon sokat köszönhet a magyar szövetség az igen gyenge román szavazókedvnek, és bármennyire igyekeznek fényezni a helyzetet, pár megyét leszámítva a magyarok sem voltak sokkal szorgalmasabbak. Még mindig túlzottan nagy a közömbös, bizalmatlan tömeg, amelyet sem szép szóval, nagy ígéretekkel, sem riogatással nem sikerült megmozdítani. Egy részüket – talán a nagyobbat – nem érdekli a közélet, a politika, nem foglalkozik sem az ország, sem közössége jövőjével, 27 év után sem hitték el, hogy súlya, fontossága van szavazatuknak, a másik rész pedig nem volt hajlandó újabb biankó csekket kiállítani, a sorozatos csalódások után nem tartotta elegendőnek a kampányban megfogalmazott ígéreteket. Ha számba vesszük, a fényes győzelem annyit jelent, hogy az erdélyi magyarságnak pont olyan arányú képviselete lesz, amilyen arányban Romániában élünk. Az elmúlt választások egyre gyengülő eredménye után valójában ez sem kevés.
Hozhatott valamennyit a konyhára az úgynevezett összefogás is, amely félszárnyúra sikerült, és valamelyest hiteltelen is volt, de folyamatos szajkózása elhitette az emberekkel, hogy közelebb vitt az áhított célhoz, létezhet együttműködés a magyar szervezetek között. Ugyanakkor jól mutatott az önkritika, hogy ismerik a múltban elkövetett hibákat, nem áll szándékukban megismételni, „megjavul” a szövetség, immár olyan lesz, amilyennek elvárják azok, akiket képvisel. No, meg az Erdély-központú ígéretek, a nyelvi, kisebbségi jogok kiteljesítése, a román veszedelemmel való, sokszor jogos riogatás mind-mind olyan programpont, amelyet egyetlen magyar ember sem utasíthat el, és nem kis mértékben segített az eredményt felsrófolni a Fidesz fő korifeusainak intenzív támogatása. Komoly munka áll hát az RMDSZ mögött, sokszor jó, sokszor azonban túllihegett kampánnyal, amely megalapozta a vártnál is jobb eredményt.
Erősebb lett az RMDSZ, kapott egy újabb esélyt. Most már rajtuk áll, miképpen sáfárkodnak a lehetőséggel, mennyire veszik komolyan mindazt, amit az elmúlt hetekben oly szívhez szólóan ígértek. Ha betartják legalább egy részét vállalásaiknak, ha nem a hatalomba igyekvés lesz a legfontosabb gondjuk, és el tudják érni a választások éjszakáján ígért új magyar–román paktum megszületését, ha előtérbe kerülnek a fontos közösségi igények – például az autonómia – és újra egységessé, jogaiért megmozdulni képessé tudják kovácsolni a közösséget, akkor a következő választásokon azok szavazatát is elnyerhetik, akik most még nem hittek nekik. Ha újabb pálfordulás következik, választások múltával felednek mindent, és ismét felülkerekednek azok az erők, amelyek a kétezres években az elégedetlenség mélypontjára sodorták a szövetséget, akkor bizony pirruszi lesz ez a győzelem, nemcsak számukra, de az erdélyi magyar közösség számára is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.