Nagyon sokat köszönhet a magyar szövetség az igen gyenge román szavazókedvnek, és bár­mennyire igyekeznek fényezni a helyzetet, pár megyét leszámítva a magyarok sem voltak sokkal szorgalmasabbak. Még mindig túlzottan nagy a közömbös, bizalmatlan tömeg, amelyet sem szép szóval, nagy ígéretekkel, sem riogatással nem sikerült megmozdítani. Egy részüket – talán a nagyobbat – nem érdekli a közélet, a politika, nem foglalkozik sem az ország, sem közössége jövőjével, 27 év után sem hitték el, hogy súlya, fontossága van szavazatuknak, a másik rész pedig nem volt hajlandó újabb biankó csekket kiállítani, a sorozatos csalódások után nem tartotta elegendőnek a kampányban megfogalmazott ígéreteket. Ha számba vesszük, a fényes győzelem annyit jelent, hogy az erdélyi magyarságnak pont olyan arányú képviselete lesz, amilyen arányban Romániában élünk. Az elmúlt választások egyre gyengülő eredménye után valójában ez sem kevés.
Hozhatott valamennyit a konyhára az úgynevezett összefogás is, amely félszárnyúra sikerült, és valamelyest hiteltelen is volt, de folyamatos szajkózása elhitette az emberekkel, hogy közelebb vitt az áhított célhoz, létezhet együttműködés a magyar szervezetek között. Ugyanakkor jól mutatott az önkritika, hogy ismerik a múltban elkövetett hibákat, nem áll szándékukban megismételni, „megjavul” a szövetség, immár olyan lesz, amilyennek elvárják azok, akiket képvisel. No, meg az Erdély-központú ígéretek, a nyelvi, kisebbségi jogok kiteljesítése, a román veszedelemmel való, sokszor jogos riogatás mind-mind olyan programpont, amelyet egyetlen magyar ember sem utasíthat el, és nem kis mértékben segített az eredményt felsrófolni a Fidesz fő korifeusainak intenzív támogatása. Komoly munka áll hát az RMDSZ mögött, sokszor jó, sokszor azonban túllihegett kampánnyal, amely megalapozta a vártnál is jobb eredményt.
Erősebb lett az RMDSZ, kapott egy újabb esélyt. Most már rajtuk áll, miképpen sáfárkodnak a lehetőséggel, mennyire veszik komolyan mindazt, amit az elmúlt hetekben oly szívhez szólóan ígértek. Ha betartják legalább egy részét vállalásaiknak, ha nem a hatalomba igyekvés lesz a legfontosabb gondjuk, és el tudják érni a választások éjszakáján ígért új magyar–román paktum megszületését, ha előtérbe kerülnek a fontos közösségi igények – például az autonómia – és újra egységessé, jogaiért megmozdulni képessé tudják kovácsolni a közösséget, akkor a következő választásokon azok szavazatát is elnyerhetik, akik most még nem hittek nekik. Ha újabb pálfordulás következik, választások múltával felednek mindent, és ismét felülkerekednek azok az erők, amelyek a kétezres években az elégedetlenség mélypontjára sodorták a szövetséget, akkor bizony pirruszi lesz ez a győzelem, nemcsak számukra, de az erdélyi magyar közösség számára is.