Megfordult az a negatív spirál, amelyben az elmúlt években mozogtunk, hogy egyre kevesebben mentek el szavazni az RMDSZ-re. Az erdélyi magyar közösség visszanyerte önbizalmát, a parlamentbe bejutott képviselőknek és szenátoroknak azért kell dolgozniuk, hogy a megelőlegezett bizalomra rászolgáljanak – így értékelték a vasárnapi parlamenti választások eredményeit a szövetség háromszéki vezetői és parlamentbe jutott képviselői, szenátorai tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon.
A szövetség három képviselői helyet szerzett – Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József, a negyedik helyről induló Könczei Csabának inkább csak matematikai esélyei vannak már a bejutásra –, továbbá várhatóan két szenátora lesz a megyének Fejér László Ödön és Miklós Zoltán személyében. Antal Árpád új román–magyar társadalmi szerződés szükségességét hangsúlyozta, szerinte ennek kell alárendelni minden más kérdést: az esetleges kormányzati részvételt, az ellenzéki politizálást vagy a kormány parlamenti támogatását. Szó esett Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök kijelentéséről is, mely szerint megvizsgálják az RMDSZ-szel való együttműködés lehetőségét.
Tamás Sándor háromszéki területi elnök azt hangsúlyozta: túl kell lépni a kishitűségen, ha van hit a becsületes ügyekben, azt az emberek értékelik, és lehetetlennek tűnő kihívásokat lehet teljesíteni. Ilyennek tűnt az a céljuk, hogy 50 ezer szavazatot szerezzenek a megyében, de megvalósult: az RMDSZ képviselőházi listájára 50 128-an, a szenátusi jelöltekre 50 410-en szavaztak a megyében. Ez 25 százalékkal több, mint négy évvel ezelőtt (amikor valamivel több mint 40 ezer voksot szereztek), és 45 százalékkal több, mint nyolc évvel ezelőtt. Ráadásul 16 év után először az RMDSZ a magyarság etnikai arányán felüli eredményt ért el: Kovászna megyében ugyanis 74,18 (képviselőház), illetve 75,3 százalékos támogatottsággal büszkélkedhet, miközben a magyar lakosság aránya 72 százalék. Az, hogy a negatív spirálból pozitív irányba mozdult el a szövetség támogatottsága, annak tudható be, hogy odafigyeltek arra, amit az emberek mondtak – értékelt az elnök, éspedig arra, hogy össze kell fognia a magyarságnak, mert a jó szándékú, tartalmas együttműködés mobilizál, továbbá arra, hogy nagyobb alázattal kell viszonyulni a politikustársakhoz, illetve az emberekhez. Ennek is köszönhetően a megye magyar többségű településein az országos átlagnál is nagyobb volt a részvételi arány – Esztelneken, Barátoson, Málnáson, Árkoson, Sepsibodokon meghaladta, Kommandón megközelítette az 50 százalékot –, a román többségű Bodza-vidéken viszont ennél alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választók.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök is jónak értékelte az eredményt, melyben szerepet játszott szerinte az összefogás-sorozat, amelyet a szövetség az elmúlt időszakban megvalósított a Fidesszel, a magyar kormánnyal, az MPP-vel, az erdélyi magyar emberekkel, de az is, hogy a szervezet bebizonyította: képes megújulni, átalakulni, megfelelni a választók elvárásainak. A jövőre nézve a feladat, hogy folytassák a szövetség megújítását, tartsák meg és növeljék azt a bizalmi tőkét, amit most kaptak.
A magyar–román viszony rendezését sürgetve a következő napokra, hetekre megfogalmazott néhány üzenetet. Az egyik ilyen, hogy a szolgálatos feljelentő, Dan Tanasă nem merte vállalni a megmérettetést a megyében, elmenekült Bukarestbe, és ott indult jelöltként, pártja pedig (a Marian Munteanu-féle alakulat színeiben próbálkozott) Kovászna megyében 339, ebből Sepsiszentgyörgyön 118 voksot kapott, támogatottsága tehát nem éri el az 1 százalékot sem. Ezek az emberek nem képviselik az itt élő románságot – vonta le a következtetést, hangsúlyozva: a legitimitás nem azon múlik, hogy ki tud több gyűlöletet szítani a televíziókban és ki tud hangosabban uszítani a magyarok ellen. Antal Árpád fontosnak nevezte azt is, hogy egyetlen szélsőséges, magyarellenes párt sem jutott be a parlamentbe – bár nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Traian Băsescu szervezete átalakul ilyenné. Ugyanakkor új magyar–román társadalmi szerződést szorgalmazott, szerinte az RMDSZ-nek minden parlamentbe jutott politikai erővel tárgyalnia kellene erről, hiszen ez garantálhatja a magyar közösség biztonságát, fejlődését. A román államnak meg kellene értenie, hogy akkor lehet sikeres, ha az erdélyi magyarok ebben stratégiai partnerei lesznek, ha jól érzik magukat Romániában. Ugyanilyen fontos, hogy a magyar–román államközi kapcsolatok javuljanak, ebben az RMDSZ tud közvetíteni. A magyar–román viszony rendezése a legfontosabb, ennek kell alárendelni minden más kérdést, azt, hogy kormányra megy-e az RMDSZ, parlamenti támogatást nyújt-e vagy ellenzékben politizál.
Benkő Erika azt mondta: büszke az erdélyi magyar közösségre, amely felmérte a választások fontosságát, felismerte a ránk nehezedő nyomást és a veszélyeket – szerinte ez is azt bizonyítja, hogy életképes közösség vagyunk. Sokat és jól kell dolgoznunk, hogy rászolgáljunk a megelőlegezett bizalomra – mondta, és úgy vélekedett, a közösség visszanyerte önbizalmát. Márton Árpád azt hangsúlyozta, az új parlamentben súlyában nagyobb lesz az RMDSZ-frakció, Kulcsár-Terza József pedig az összefogás sikereként értékelte az eredményt. Őszinte, a valóságot kimondó politizálásra van szükség – szögezte le. Azt is elmondta: folytatni szeretné az együttműködést az RMDSZ-szel, a következő időszakban az MPP országos elnökségével és Kövér László tiszteletbeli elnökkel konzultálva határozzák meg a prioritásokat. Fejér László Ödön szenátor a vállalkozók és a gazdák érdekeinek képviseletére kívánja helyezni a hangsúlyt, Miklós Zoltán pedig annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a teljes közösséget képviseljék, beleértve a románságot, a kiábrándultakat, a távol maradtakat is.
Újságírói kérdés kapcsán merült fel Liviu Dragnea vasárnap éjszaka tett nyilatkozata, melyben kizárta az együttműködést a liberálisokkal, Băsescu pártjával és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel, de azt mondta: megvitatják az együttműködés lehetőségét az RMDSZ-szel. Tamás Sándor azt mondta: nem kell szerelmesnek lenni egyetlen román pártba sem, az RMDSZ-nek célokat, becsületes ügyeket kell meghatároznia, és ezekről kell tárgyalni. E célok egy része a magyar közösség jogainak bővítését célozza, a másik a magyarok lakta települések, régiók fejlesztését. Ismerjük Liviu Dragneát, nem könnyű eset, kemény politikus, de jó ügyekben akár vele, akár másokkal meg lehet egyezni – vélekedett.
Antal Árpád ezzel szemben azt hangsúlyozta: a következő napokban, hetekben az RMDSZ-nek minden parlamentbe jutott párt képviselőivel, a teljes politikai elittel tárgyalnia kell egy új magyar–román társadalmi szerződésről. Ez a legfontosabb, mindent annak kell alárendelni, hogy miként szolgálja, miként segíti ezt a kormányzati részvétel, az ellenzéki politizálás vagy a parlamenti támogatás a kormánynak. A Háromszék kérdésére azt mondta: a társadalmi szerződésnek tartalmaznia kell, hogy a törvényekben foglalt jogokat alkalmazzák és biztosítják, kisebbségi jogok tekintetében semmilyen körülmények között nem lépnek vissza, ugyanakkor ezen jogok bővítésének menetéről is rendelkezik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.