A szerencse nem volt kegyes a háromszéki gárdához, hiszen a Nemes fiúk két korábbi döntőssel is egy csoportba kerültek. Így következett két egyértelmű vereség. A Târgovişte elleni meccset is elvesztette a Kós Károly ISK annak ellenére, hogy együttesünk mindvégig irányította a találkozót. A Piteşti elleni összecsapáson is remekül játszottak a szentgyörgyi fiúk, de három kitűnő negyed után sajnos, ezt a viadalt is elvesztette a megyeszékhelyi csapatunk.
A csoportmérkőzések eredményei: Nagyváradi Sportlíceum—Kós Károly ISK 81—60, Galaci Phoenix—Kós Károly ISK 59—32, MCM Târgovişte—Kós Károly ISK 54—51, Kós Károly ISK—Piteşti Sportlíceum 55—60.
Négy, zsinórban elvesztett mérkőzés után a Kós Károly ISK csak a 7. helyért szállhatott harcba, ellenfele pedig a Jászvásári Unirea volt. A szentgyörgyiek az utolsó meccsükön kitettek magukért, és fölényesen győztek a moldvai csapat ellen. A találkozó eredménye (7—8. helyért): Kós Károly ISK—Jászvásári Unirea 69—34. Az országos U14 kosárlabda-bajnokság döntőjében a Nagyváradi Sportlíceum és a Galaci Phoenix játszott, és a váradiak nyerték meg, 84—73-mal. A finálé végeredménye: 1. Nagyváradi Sportlíceum, 2. Galaci Phoenix, 3. Kolozsvári Dinamic, 4. Cernavodăi Axiopolis, 5. Piteşti Sportlíceum, 6. MCM Târgovişte, 7. Kós Károly ISK, 8. Jászvásári Unirea.
A Kós Károly ISK csapata: Salamon Csaba, Baczó Balázs, Semmel Ferenc, Sonda Arnold, Budai Hunor, Kálmán Hunor, Balog István, Marthi Dániel, Fekete Lehel, Kuti Nándor, Jakab Norbert és Nemes Áron (edző).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.