„Szerintem ezek a fontos dolgok nem avulnak el soha, és ezek a fiatalok megmutatták, hogy a hagyományban micsoda fantasztikus erők vannak, hogy mennyire közösséghez kapcsolódnak az egyéni teljesítmények is” – hangsúlyozta Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza által negyedik alkalommal megrendezett Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató televíziós vetélkedő zsűrijének elnöke pénteken a döntő után. Díjazták a négy kategória győztesét, de a különdíjak és egyéb méltatások során minden döntőst jutalmaztak.
A táncegyüttesek kategóriában a felvidéki Csali Gyermek-néptáncegyüttes lett a győztes, a somorjai gyermekek a döntőben Vág-garamközi táncokat jártak. A szóló- és páros táncosok közül a széki Zsoldos István táncát bemutató győri Albert Csaba nyerte a kategóriadíjat, a hangszeres szólistáknál és zenekaroknál a Jászfényszaruból érkező Horváth Áron cimbalmos győzött, aki jászsági dalokat játszott. Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában az üllési Erdélyi Lucát díjazták, aki ezúttal moldvai guzsalyas dalokkal lépett a zsűri elé. A szavazatok alapján a közönségdíjat a sárközi táncokat előadó dusnoki Aprók Gyermek-néptáncegyüttes kapta. Egyenként egy-egy millió forintos nyereményt kaptak. Az OTP különdíjakat is osztott, szintén egymillió forint értékben, ezt négyen kapták: Molnár Bence dozmati szólótáncos, a nagysolymosi betlehemes dalokat éneklő székelyföldi Cickom énekegyüttes (Györgyi Hajnal Csillag – Maksa, Kincses Gyöngy Erzsébet és Kincses Ilka Mária – Székelyszenterzsébet), a budapesti Sarjú banda és Kalotaszeg képviseletében a mérai Cifra Néptáncegyüttes.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy-egy millió forintos különdíjjal jutalmazta a legjobb határon túli produkciót, amit Bálint Róbert pusztinai furulyás kapott, és a legjobb magyarországi nemzetiségi produkciót, amit Makula Zoltán jászberényi szólótáncos érdemelt ki. A díjakat Balog Zoltán miniszter adta át.
A Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége jóvoltából 2017 nyarán a négy kategóriagyőztes fogja képviselni Magyarországot Tajvanon, az ILAN Nemzetközi Népművészeti Fesztiválon.
A Kodály Zoltán 134. születésnapján tartott döntőn Sebő Ferenc azzal zárta értékelését: ezek a fiatalok arról győzték meg, számukra örömforrás a népzene és a néptánc, nem a Páva kedvéért tanulták meg, hanem birtokolják ezt az örökséget, és tudnak ezen a nyelven beszélni.