Sevil Shhaideh a miniszterelnök-jelölt

2016. december 22., csütörtök, Belföld

Sevil Shhaideh 52 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a miniszterelnöki posztra a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt tegnap az államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció alkalmával.
 

 

Liviu Dragnea, az SZDP elnöke kifejtette: a választásokon szerzett több mint 45 százalékos támogatás nyomán „legitim” módon magának kérhette volna a posztot, de tekintettel arra, hogy ebben egy hatályos törvény és az államfő ellenkezése megakadályozza, olyan személyt jelölt, akinek a kormányzati tevékenységéért pártelnökként felelősséget tud vállalni.
A romániai muzulmán közösségből származó Sevil Shhai­deh (születési neve Sevil Geambec) 2015 májusától kezdődően fél évig vezette a fejlesztési tárcát, miután elődje, Dragnea lemondott a tárca éléről. Korábban államtitkári posztot töltött be a tárcánál.
Dragnea nem titkolta: alkotmányellenesnek tartja azt a törvényt, amely – priusza lévén – „egyelőre” megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy magának igényelje a miniszterelnöki posztot, ezzel is jelezve: ideiglenes megoldásnak tekinti bizalmi emberének várható miniszterelnöki kinevezését. Ezt azzal indokolta, hogy nem háríthatja el magáról azt a hatalmas felelősséget, amelyet a választók bizalma jelent számára, ezért olyan jelöltet keresett, aki dolgozni, az SZDP programját végrehajtani „megy a kormánypalotába”, nem azért, hogy személyes politikai ambícióit érvényesítse.
Ha Klaus Iohannis elfogadja a szociáldemokraták javaslatát, és őt bízza meg kormányalakítással, Sevil Shhaideh lesz Románia első női miniszterelnöke. Shhaideh miniszteri kinevezése alkalmával Dragnea cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy násznagy lett volna munkatársa esküvőjén, mint mondta: a muzulmánoknál nincs násznagy, ő tanúként volt jelen az esküvőn.
Az SZDP elnöke a Liberálisok és Demokraták Szövetsége társelnökeivel együtt jelent meg tegnap az elnöki hivatalban, ahova Klaus Iohannis államfő kormányalakítási tárgyalásra hívta a pártokat, ezzel is jelezve, hogy Shhaideh a parlamenti mandátumok 54 százalékával rendelkező szociálliberális koalíció közös jelöltje.
Az államfő ma is folytatja az egyeztetéseket a pártok vezetőivel, és várhatóan csak azt követően jelenti be, kit bíz meg kormányalakítással. Romániában főleg Dobrudzsában él őshonos – török, tatár – muzulmán közösség. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak az országban.
Amennyiben Klaus Iohannis államfő elutasítja a Sevil Shhai­deh-re vonatkozó javaslatot, nem fog más miniszterelnök-jelöltet megnevezni – jelentette ki tegnap Liviu Dragnea.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-12-22: Jegyzet - :

Ajándékod az öröm (Református hírnök)

„Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek...” (Lk 2,10)
 
2016-12-22: Belföld - :

Kezet rázott az RMDSZ a szociáldemokratákkal

Parlamenti együttműködésről szóló megállapodást kötött tegnap az RMDSZ a kormányalakításra készülő szociálliberális koalíció pártjaival. A parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a hatszázalékos súlyú Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) elnökei mellett a mandátumok 6,5 százalékával rendelkező RMDSZ részéről Kelemen Hunor szövetségi elnök írta alá a dokumentumot a parlamentben.