Kezet rázott az RMDSZ a szociáldemokratákkal

2016. december 22., csütörtök, Belföld

Parlamenti együttműködésről szóló megállapodást kötött tegnap az RMDSZ a kormányalakításra készülő szociálliberális koalíció pártjaival. A parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a hatszázalékos súlyú Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) elnökei mellett a mandátumok 6,5 százalékával rendelkező RMDSZ részéről Kelemen Hunor szövetségi elnök írta alá a dokumentumot a parlamentben.
 

 

A megállapodás aláírása után Liviu Dragnea, az SZDP elnöke elmondta: a koalíció egy stabil parlamenti többség kialakításában érdekelt, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy az együttműködéssel – egyebek mellett – a politikai stabilitás szempontjából is fontos többség-kisebbség viszony javítására keresnek megoldást.
A megállapodás a felek egymással egyeztetett törvénytervezeteinek kölcsönös támogatásáról szól. Az RMDSZ vállalja, hogy támogatja a kormány törvénykezdeményezéseit, amelyekről a minisztériumoknak előzetesen konzultálniuk kell az egyezményt aláíró pártok parlamenti frakcióival, beleértve az állami költségvetés tervezetét is. A felek prioritásként támogatják az oktatási és egészségügyi kezdeményezéseket, a kormányprogramban foglalt infrastruktúra-fejlesztések és autópálya-program megvalósulását, a közüzemi szolgáltatások decentralizációját, a helyi és megyei közigazgatásban dolgozók bérének növelését, javítani szándékoznak a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának jogi keretein – olvasható az aláírt dokumentumban.
Az aláírók leszögezik: a felek vállalják a nemzeti kisebbségek közigazgatási anyanyelvhasználatára, oktatására és jelképhasználatára vonatkozó törvényes előírások és a – Románia által aláírt – nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségek betartásának biztosítását. A megállapodás végrehajtása érdekében az RDMSZ képviselőházi és szenátusi frakcióvezetői hetente konzultálnak a koalíciós pártok frakcióvezetőivel, a felek pedig minden parlamenti ülésszak végén megvizsgálják, hol tart a vállalások teljesítése.
Az RMDSZ küldöttsége tegnap délután találkozott Klaus Iohannis államfővel az elnöki hivatalban a kormányalakítási egyeztetések ügyében. Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ-nek nincs saját javaslata a miniszterelnök-jelölt személyét illetően, de a parlamenti szavazáson támogatni fogja az SZDP–LDSZ-kormány beiktatását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-12-22: Belföld - :

Sevil Shhaideh a miniszterelnök-jelölt

Sevil Shhaideh 52 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a miniszterelnöki posztra a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt tegnap az államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció alkalmával.
 
2016-12-22: Belföld - :

Letették az esküt az RMDSZ-frakció tagjai

Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióinak tagjai letették az esküt tegnap délelőtt, így hivatalosan is 21 képviselő és 9 szenátor képviseli az erdélyi magyarokat a 2016–2020-as időszakban a parlamentben. Az ideiglenesen létrehozott alsóházi bizottságban a szövetség részéről a képviselőház egyik legfiatalabb törvényhozójaként Apjok Norbert vett részt a munkálatokban.