Kiemelkedő eredményekkel teli évet zárt Hosszú Katinka, aki szerint még ezeket is elhomályosíthatják jövő évi lehetséges győzelmei a hazai rendezésű vizes világbajnokságon.
A 27 éves klasszis erről azon a kerekasztal-beszélgetésen szólt, amelyet üzleti partnereivel tartott kedden. „Nagyon hosszú és kemény év volt, olimpiával, Európa-bajnoksággal, világkupa-sorozattal és rövidpályás világbajnoksággal, de nagyon sikeres, ezt azért az úszásban könnyű mérni” – mondta Hosszú Katinka, akinek a sajtóeseményen minden idei érmét – közte 172 arany, ebből három olimpiai – bemutatták. „Többször is kérdezték tőlem, hogy jövőre miképpen tudnám ezt felülmúlni, de azzal, hogy itthon lesz a világbajnokság, már a győzelem biztosan tízszer annyit jelent majd” – tette hozzá a háromszoros olimpiai bajnok.
Hosszú Katinka hangsúlyozta, a kiváló eredmények ellenére edző-férjével, Shane Tusuppal együtt folyamatosan keresi, üldözi az új kihívásokat, hiszen ha továbbra is sikeres akar maradni, akkor nem dőlhet hátra. „Shane-nel létrehoztunk egy nem létező úszót, akit folyamatosan kergethetek. Szerencsére ilyen még nincs a világban, de így kell gondolkoznom” – fogalmazott. Kiemelte, hogy többek között a világcsúcsok üldözése is egy feladat, például 200 méter vegyesen is szeretne még 2:05 perc alatti időt úszni.
Hosszú Katinka a riói olimpiát követően saját klubjával is foglalkozott, amint azt megjegyezte, az Iron Aquaticsban egy más szellemiségben szeretnének dolgozni, olyan kultúrában, ahol a fiatalok szeretik a sportágat. Hozzátette, a szakmai felkészülésben is nagyobb hangsúlyt fektetnek a technikára az erőnléttel szemben. Ugyanakkor kijelentette, hogy a klub igazi eredményeit 10–15 éven belül lehet majd igazán látni.
Hosszú Katinka kérdésre reagált a Magyar Úszó Szövetségben kialakult helyzetre, Gyárfás Tamás elnök lemondására is. „Nemcsak számomra, hanem a magyar úszósport számára is fontos, hogy mi lesz a következő lépés. Már az siker, hogy változás következik, ugyanakkor figyelni kell arra, hogy ez pozitív legyen” – mondta. Arra a felvetésre azonban, hogy kiáll-e valamelyik lehetséges elnökjelölt mellett, azt válaszolta: „az úszók összefogtak, és megtették az első lépést, de nem nekik kell megmondani, ki legyen”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.