Új csúcsot jelentő, az eddiginél 14 százalékkal magasabb lesz a pénzdíjak összege a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Az Australian Open szervezőinek bejelentése szerint összesen 50 millió ausztrál dollárt osztanak szét. 2001 óta háromszorosára nőtt a pénzdíj, és 2014-eshez képest 10 millió ausztrál dollárral lett több a január 16-án kezdődő melbourne-i torna összdíjazása.
Craig Tiley versenyigazgató szerint a szervezők a viadal korai szakaszában, az első körökben és a selejtezőben búcsúzó játékosokra fókuszáltak, így az első fordulóban búcsúzók 50 ezer ausztrál dollárt kapnak – 30 százalékkal többet a tavalyinál –, míg a második körben kiesők 80 ezer ausztrál dollárt vehetnek át, ez 29 százalékos növekedés.
A harmadik és negyedik forduló vesztesei 130, illetve 220 ezer ausztrál dollárt kapnak teljesítményükért. A negyeddöntősök, elődöntősök, a finálék vesztesei és a végső győztesek díjazása 9 százalékkal lesz több az eddiginél.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.