Hatalmas, többezres tömeget vonzott szombaton estére Sepsiszentgyörgyre a budapesti Neoton Família együttes (felvételünkön).
A Sugás Áruház huszonötödik születésnapja alkalmából tartott koncertre nem csak a felújított áruház előtti tér telt meg, hanem a szomszédos Mikó utcában is alig lehetett járni, az épületek tetejére is sokan felmentek, az erkélyek tömve voltak, s ha az égből csillárok lógtak volna, azokra is felkapaszkodtak volna. Ugyan Albert Álmos polgármester köszöntője alatt többen türelmetlenül fütyültek, az elsőként fellépő bukaresti Compact rockzenekar lecsillapította a kedélyeket, és alaposan bemelegítette a közönséget — még azt is megígérték, hogy egyik dalukat magyarra is lefordítják —, innen tovább a hangulatot már csak fokozni lehetett: amit a Neoton a régi, mondhatni, közismert slágereivel meg is tett. Noha a dalok a közönség egy jókora részénél korosabbak, Csepregi Éváék mégis akkora sikert arattak, hogy még Szent György szobra is a Don Quijote ritmusaira billegett, s a buli ceremóniamesterei csak jóval éjfél után, többszöri ráadás után búcsúzhattak el az igen hálásnak bizonyuló székelyföldi közönségtől.