Mától péntekig kell kitölteniük a felvételi lapokat azoknak a VIII. osztályt végzett tanulóknak, akiknek sikerült a képességvizsgájuk. Míg a magyar diákok közül több mint száznak nem jut hely középiskolában, a román tannyelvű osztályokban akkor is üres marad legalább ötven, ha minden román tanuló középiskolában kíván tovább tanulni.
A képességvizsga végleges eredménye szerint 1475 diáknak áll jogában osztályt választani a felvételi első szakaszában. A nyolcadikosok még a tanítás idején kézhez kapták a felvételi útmutatót, amely iskolánként és osztályonként tartalmazza a helyek számát, valamint a tavalyi utolsó bejutó általánost, ennek segítségével töltik ki a felvételi lapokat, amelyen megjelölik, hogy milyen sorrend szerint választanának osztályt. A június 13-i számítógépes elosztáson az V—VIII. osztályos átlagot és a képességvizsga eredményét fele-fele arányban veszik figyelembe, ez dönti el, hogy az iratkozó hová jut be.
Az előző évek tapasztalata szerint a sikeresen képességvizsgázók középiskolában kívánják folytatni tanulmányaikat, akik pedig a záróvizsgán megbuktak, csak szakiskolába iratkozhatnak, de idén több mint száz képességvizsgázott magyar tanulónak is ez az egy lehetősége lesz, hogy anyanyelvén tovább tanuljon, mert ennyivel kevesebb a hely magyar középiskolai osztályokban.