Nyolc esztendeje kezdtek összefogásba Erdővidék lakói, hogy a nagybaconi leukémiás Szőcs Ferike számára esélyt szerezzenek a gyógyulásra. A szülők a pénzgyűjtésben sikerrel jártak, a hatalmas összeget előteremtették, de a végső harcot elvesztették: kisfiuk szervezete 2011 áprilisában feladta a gyilkos kórral szemben vívott küzdelmet. A magukra maradt szülők úgy döntöttek, nem engedik, hogy a fájdalom ledöntse lábukról, s nemcsak új életet kezdenek, de ismét olyan család lesznek, melyből a gyermek nem hiányzik. Mindketten elmúltak negyvenévesek, sajátot nem mertek vállalni, az örökbefogadást pártolták. Zsoltika közel két és fél éve életük része. Biológiai értelemben talán nem az övék, de lélekben és szívben igen.
Ferike életének első pár évében olyan volt, mint bármilyen egészségesnek született gyermek: szépen nőtt, napról napra fejlődött-okosodott, ott álltak mellette szerető szülei. A boldogság nem sokáig tartott. Előbb minden ok nélkül fájlalni kezdte kezeit és lábait, majd a járás vált egyre nehezebbé. A bajt sejtő szülők előbb a baróti kórházat keresték fel, onnan Sepsiszentgyörgyre irányították, majd a bukaresti onkológiai intézet következett, ahol a diagnózist kimondták: a legényke leukémiában szenved. Édesanyja hivatásos betegápolóvá lépett elő, szigorú ellenőrzés alatt tartották, leleteit vizsgálták, s bíztak a felépülésben. Pár hónap múltán mégis azzal kellett szembesülniük, a műtét nem elkerülhető.
Példátlan összefogás vette kezdetét, hogy a mintegy százötvenezer eurós orvosi beavatkozás megtörténhessen. Idős Szőcs Ferenc végigkilincselte a környék polgármesteri hivatalait, egyházait és vállalkozóit, levélben kért segítséget erdész kollégáitól, könyörgésére politikusok ígértek közbenjárást az egészségügyi minisztériumnál, gyűjtés folyt Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, műsoros esten gyűjtöttek jelentős összegeket a szülőfaluban és Baróton, melléjük álltak különféle egyesületek, munkáikat ajánlották fel értékesítésre képzőművészek, zenészek léptek fel érdekükben jótékonysági estéken. A pénz összegyűlt, a budapesti Szent László Kórház orvos igazgatója elvégezte az életmentő beavatkozást, a kezelés a Fundeni Intézetben folytatódott. Az életének nyolcadik évébe lépő gyermek állapota javulni látszott, de 2011 februárjában újult erővel tért vissza a betegség: a legyengült szervezet a kiújult ostromnak nem tudott ellenállni.
Idős Szőcs Ferenc fia koporsója mellett megfogadta magának, nem maradnak egyedül, újból gyermekük lesz. Nekiláttak a hivatalos út végigjárásának. Gyakran fordultak meg Sepsiszentgyörgyön, hogy a formaságoknak eleget tegyenek: a gyerekjogvédelmi hivatalnál papírhegyeket „gyártottak”, a Ferikét is segítő Pap Adolfékhoz családterápiára jártak, s reménykedtek, megtalálják azt a kisfiút, aki már nem csecsemő, de elég fiatal ahhoz, hogy hozzájuk nőjön. Három évükbe telt, amíg Zsoltra, a kéthetes korában anyja által a sepsiszentgyörgyi kórházban „felejtett” kisfiúra rátaláltak. A Kézdivásárhelyen nevelkedő, szépen fejlődő fiúcska közeli kapcsolatot ápolt nevelőivel, de Szőcsékkel is hamar összebarátkozott. Az első pillanattól egymásra találtak, majd az örökbefogadást megelőző kilenc találkozás alkalmával egyre bensőségesebb lett viszonyuk. Zsolt érkezését Nagybaconba örömmel fogadták a nagymamák és a rokonok, majd a falu is, mára befogadottnak tekinthető. Mint ahogy Zsolt is befogadta szívébe Ferencet és Juditot: alig egy hét után kérte, ne bácsinak és néninek szólíthassa őket, hanem egyszerűen csak édesanyának és édesapának, a megszólítás pedig az idő múlásával még tovább, anyucivá és apucivá puhult.
Pedig nem ment minden könnyen! Például kedvéért külön kellett bevásárolni és főzni, mert a házi tejet nem, csak a boltit itta meg, kedvencein, a jómódúan elkészített pityókatokányon és laskalevesen kívül mást csak ímmel-ámmal evett. Meg kellett szokni átlagon felüli mozgékonyságát is. Az udvarnak nincs olyan szöglete, amit ne vett volna birtokába, megmászta a csűrt, bent pedig a szekrények tetejét vette be bátran. A megismerést, a közös szórakozást szolgálta, hogy kirándulások sokaságát szervezték. Szülei szerint szerteágazó Zsoltika érdeklődése – „nem unalmas gyermek” –, folyamatosan új kihívásoknak kell megfelelniük. A játékok is ebbe a körbe sorolhatók: nagyon szereti a szerszámos-kulcsos építőket és a legót, de a rollert és a labdát is.
Szőcs Ferenc szerint életük legjobb döntése volt, amikor örökbe fogadták Zsoltikát. „Ferike halála után csendben teltek a napok, fáradtnak, öregnek éreztük magunkat. Most itt van Zsoltika, aki életet, vidámságot, zsivajt hozott az életünkbe, nevetése, jókedve pedig minket is megfiatalított. Az örökbefogadást csak ajánlani tudom minden családra vágyónak. Mert szüksége van a gyermekre az életük értelmét veszítő szülőknek, és szüksége van az eltaszított gyermeknek is arra, hogy érezze a szeretet melegét. A szeretet kölcsönössége vigaszt és bátorítást jelent, s általa nő napról napra a holnapba vetett hitünk. Nem feledjük Ferikét, mindennap gondolunk rá, de Zsoltika az életünk” – mondotta a családfő.
