Ion Iliescu a vádlottak padján

2016. december 24., szombat, Belföld

Emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárást indított a katonai ügyészség Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, és az akkori kormány több tagja ellen az 1990 júniusában történt bányászjárás ügyében.


Az ügyészség azzal gyanúsítja Iliescut és társait, hogy állami karhatalmi szervek segítségével erőszakosan feloszlatták a bukaresti Egyetem téren az akkori hatalom ellen tüntető polgári lakosságot, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat. Ez utóbbiak betörtek az ellenzéki pártok székházaiba, ott mindent szétzúztak, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak számos polgári lakost, egyetemistát.
A vádhatóság szerint Iliescuék a hadsereg, a belügyminisztériumi és titkosszolgálati alkalmazottak bevetésével, majd a bányászok és más munkások Bukarestbe szállításával felelősek a tüntető polgári lakosság ellen irányuló atrocitásokért. Az akkori véres események nyomán négyen vesztették életüket, és mintegy 1300-an megsérültek – olvasható a katonai ügyészség közleményében.
Iliescu akkor az úgynevezett Ideiglenes Nemzeti Egységtanácsnak volt az elnöke, amely az 1989-es forradalom után irányította az országot. Ugyanebben a dossziéban bűnügyi eljárás indult az akkori ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, Gelu Voican Voiculescu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője, valamint Victor Atanasie Stănculescu volt védelmi miniszter ellen, aki idén júniusban elhunyt. A közlemény szerint a gyanúsítottak ellen vizsgálat indul több mint 1200 ember politikai okok miatti illegális fogva tartása miatt is, a tüntetőket ugyanis őrizetbe vették, és jogszerű eljárás nélkül bezárva tartották, majd elengedték őket. Az ügyben eljárás indult több tábornok és bányász szakszervezeti vezér, közöttük Miron Cozma ellen is. Ez utóbbit elítélték későbbi bányászjárások megszervezése miatt, ugyanis az 1990-es években a Zsil-völgyi vájárok többször Bukarestbe mentek tüntetni.
Az 1990-es bányászjárás ügyében többször vizsgálat indult, de a vádhatóság minden alkalommal lezárta az ügyet. A katonai ügyészség tavaly októberben jelezte, hogy ismét elkezdi a nyomozást, miután 2014-ben Romániát elítélte a strasbourgi emberjogi bíróság, és az atrocitások kivizsgálására, valamint az áldozatok kártérítésére kötelezte a román államot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-12-24: Irodalom - Csinta Samu:

A szeretet forradalma /Beszélgetés Kovács István unitárius lelkésszel/ (Karácsony)

Akkor van baj, amikor az ember lelkiismeret-furdalás nélkül válik rosszá, amikor elfogy a zsebéből a morzsa. Kovács István unitárius lelkész szerint a karácsony csodája abban is képes segíteni, hogy soha ne fogyjon el ez a tartalékunk.
2016-12-24: Belföld - :

Nyertek az erdélyi magyarok

Az idei évben az erdélyi magyarok nyertek, mert a helyhatósági és parlamenti választásokon egyaránt sikerült erősíteni a magyar érdekképviseletet – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján Marosvásárhelyen.