Képzeljük el, mekkora teher lehet állandóan a magyar feliratokat, székely szimbólumokat bogarászni, kiterjedt hálózatot működtetni, hogy a legeldugottabb helyeken is rábukkanhasson egy-egy ottfelejtett történelmi emlékre, netán a renitens, magukat őslakosnak tekintő, nem létező személyek által kitenni merészelt jelképre, feliratra. Éjjel felriadni, hogy vajon nem jelent-e meg valahol egy új magyar nyelvű felirat, netalán egy újabb zászló vagy a zaj, nesz, nem a magyar vagy székely himnusz távolról  hallatszó foszlánya-e. Folyton gyártani a következő per iratcsomóját, követni a folyó pereket, nehogy kifusson az esetleges fellebbezési határidőből.
És mindhiába e sziszifuszi munka, ezek az emberek még mindig ott vannak, élik életüket, a saját kultúrájukat és nyelvüket használva. Elmenekült ebből a gyűlölt környezetből, de a gyűlölettől nem tud szabadulni. Minden energiájával muszáj tovább küzdenie. Nincs egyedül, bár társai fogyatkoznak. Kisebb részük lassan kezd gyógyulni, nagyobb részük rohamosan öregszik, és az utánpótlás sem a régi már. Úgy néz ki, egyelőre sikerült kiűznie az állami intézményekből a magyar szimbólumokat, feliratokat, a magyar nyelv használatát. Most meg ismét retteghet, hogy a parlamentbe beszavazott magyarok nehogy újból keresztbe tegyenek.
Nagy gondja, hogy a házakon, helyi szervezetek épületein tömegesen jelenik meg a székely zászló, hogy már az ország legeldugottabb helyén is ismerik, talán többen, mint a románt. Időt, energiát, pénzt nem kímélve üldözi a magyar emlékeket. Hogy közben a román zászlók rongyosak, szakadozottak, a feliratok hiányosak? Hát ez nem az ő területe, neki a magyarokkal kell küzdenie.
Hát kedves honfitársaim, erősítsük immunrendszerünket, lehetőleg ne fertőződjünk meg e  pszichikai betegségtől. Ragaszkodjunk kultúránkhoz, nyelvünkhöz, hitünkhöz, normális életvitelünkhöz, de vegyük figyelembe a környezetünket is. Könnyebb elfogadni a másikat, mint állandóan hadakozni. Ahogy mondják: a kutya ugat, s a karaván halad. Az energiát, amit az állandó hadakozásra fordítanánk, fordítsuk inkább saját épülésünkre. Szívósan építkezve, identitásunkat nem feladva ott, ahol eddig és ezután is élni fogunk. Elég rég élünk ezen a tájon, saját kialakított társadalmunkban, hogy az ilyen fertőzéseknek ellen tudjunk állni, megmaradjunk annak, aminek születtünk.

Szakács Béla