Civilek az erdőpusztítás ellen

2016. december 30., péntek, Nyílttér

Az erdőpusztítás elleni civil küzdelem jelenlegi helyzetéről tájékoztatott közleményében a Civil Felelősség 2014 Társadalmi csoport. Hans Hedrich zöld aktivista beszámolójára támaszkodva ismertetik a Bankwatch Románia és a Neuer Weg civil szervezetek által kezdeményezett perek helyzetét.
 

 

Emlékeztetnek: három éve indultak be a civil tiltakozások, két és fél éve a civil perek a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzeme ellen. Úgy látják, ez idő alatt nyilvánosságra került a cég illegális fakitermeléshez kapcsolódó tevékenysége, ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy  a sok törvénytelenség hátterében a gazdasági érdekek mellett meghúzódik a politika. Jóllehet vannak próbálkozások az erdőtarolások megfékezésére a törvény eszközével, ezek erőtlenek és hamisak, legtöbb esetben csak leplezik a valóságban történő törvénytelenségeket és környezeti pusztításokat, amelyeknek hamarosan meglesznek a gazdasági és társadalmi következményei is – írják.
A Bankwatch Románia és a Neuer Weg civil szervezet az elmúlt időszakban hat pert indított a felelős állami szervek, a HS és a cég a tulajdonában lévő Bioelectrica ellen. Ezek eltérő szakaszokban járnak: a rétyi gyár építkezési engedélyének visszavonása – felfüggesztették egy másik, folyamatban lévő, a Green­peace által ugyancsak ebben a témában elkezdett per megoldásáig; a rétyi urbanisztikai terv elfogadását tartalmazó megyei tanácsi határozat visszavonása – első körben elutasították, a hivatalos válaszra várnak, hogy fellebbezést nyújtsanak be, szakértői véleményezés készült; a rétyi gyár keretében működő BE környezetvédelmi engedélyeztetésének visszavonása –  tárgyalásra várakoznak; a BE építkezési engedélyének visszavonása – tárgyalásra várakoznak, szakértői véleményezés készült; a BE környezetvédelmi engedélyének visszavonása – 2017 januárjában esedékes a tárgyalás; a BE integrált környezetvédelmi engedélyének visszavonása – 2017 januárjában tárgyalás.
2015 áprilisától rengeteg oknyomozó írás jelent meg a hazai és nemzetközi sajtóban a HS törvénytelenségeiről. „A nemzetközi nyomás a rétyi befektetés kapcsán erősödött meg, így küzdelmünk nem volt hiábavaló. A számos benyújtott per szakértői elemzésekkel jár együtt, ezáltal felszínre kerültek igazoltan és dokumentáltan azok a törvénytelenségek, amelyek a rétyi befektetés kapcsán az eljárásrendi folyamatokat jellemzik” – fogalmaznak a civilek. Hangsúlyozzák: a küzdelemnek nincs vége. Köszönik mindazok erkölcsi és anyagi támogatását, akik fontosnak tartják természeti kincseink védelmét. „Van értelme a küzdelemnek, együtt erősek vagyunk” – írják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-12-30: Nyílttér - Ferenczy L. Tibor:

Csomakőröstől Nagyenyedig

Örömmel hallottam, olvastam, hogy az idei tanévkezdéskor megújulva átadott nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium közelében, a Fehér megyei Magyarlapádon is néhány héttel ezelőtt új otthonba költözhettek a magyarul tanuló kisdiákok. Eszembe jutott, hogy milyen szeretettel fogadtak minket ebben a két faluban 1992 tavaszán, amikor Kőrösi Csoma Sándor emlékére futottunk a szülőfalujától az iskoláig. Az alábbiakban néhány akkori naplóbejegyzésemet adom közre.
 
2016-12-30: Nyílttér - :

A dantanasă-szindróma

Sokan szidják és gyűlölik a szolgálatos feljelentő néven elhíresült volt polgártársunkat. Szerintem inkább sajnálni kell.
Sajnálni, mert nehéz lehet ilyen súlyosságú magyar-fóbiával, ekkora gyűlölettel élni.