Eltörölték a nyugdíjak adóját

2017. január 6., péntek, Belföld

Megszavazta a képviselőház az adótörvény módosítását, így egészségügyi járulékmentessé tett valamennyi nyugdíjat, egy részük esetében pedig eltörölte a jövedelemadó-kötelezettséget. A tervezetet már szeptemberben megszavazta a szenátus, így a képviselőház volt illetékes meghozni a végső döntést.


A jogszabály-módosítást 51 szenátor terjesztette be, többségük a Szociáldemokrata Párt (SZDP) soraiból. Mint ismert, a választást megelőzően, a kampányban az SZDP megígérte ezt az intézkedést, így Liviu Dragnea képviselőházi házelnök az új kormány megalakulását követő első napra rendkívüli ülésszakot hívott össze a tervezet elfogadása érdekében.
Eddig a nyugdíjasoknak a járandóságuk 900 lejt meghaladó része után számoltak fel 5,5 százalékos egészségügyi járulékot, amit a módosítás szerint ezentúl az állami költségvetésből állnak, a nyugdíjasok pedig megkapják azt az összeget, amelyet eddig járulékként vontak le a nyugdíjukból. Emellett adómentessé tették a 2000 lej alatti nyugdíjakat. Eddig az 1100 lejt meghaladó járandóságok esetében az ezt a határt túllépő részösszegre számoltak 16 százalékos jövedelemadót. Az intézkedés 1,3 milliárd lejjel terheli a költségvetést. A Dacian Cioloş vezette előző, szakértői kormány még a választások előtt jelezte, egy ilyen intézkedést csak ellenezni tudnak, hiszen a fedezet nem áll rendelkezésre.
A tegnapi döntés már a második járandóságfronton. Január 1-jétől már emelték 5,25 százalékkal a nyugdíjakat (az átlagnyugdíj jelenleg 931 lej), ugyanis a hatályos törvények szerint minden évben ki kell igazítani az öregségi járandóságot az infláció mértékével, valamint a bruttó reál átlagbér növekedésének 50 százalékával.
A most elfogadott jogszabályt Klaus Iohannis államelnöknek is alá kell írnia, és a közlönyben való megjelenéstől számított következő hónapban lép hatályba.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2017-01-06: Belföld - :

Partnereket keres Cioloş (Románia 100 platform)

A Románia 100 programdokumentum köré épülő társulást hozna létre Dacian Cioloş, amelynek érdekében együttműködne a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (MRSZ) és a Nemzeti Liberális Párttal (NLP) is – jelentette be tegnap a volt miniszterelnök.
2017-01-06: Belföld - :

Kerülő úton támad Dragnea (Segít az ombudsman)

Alkotmányossági óvást terjesztett be Victor Ciorbea ombudsman tegnap a kormány működését szabályozó törvény azon cikkelye ellen, amely meggátolta Liviu Dragnea szociáldemokrata (SZDP) pártelnököt abban, hogy pártja választási győzelme után magának követelje a miniszterelnöki tisztséget. Klaus Iohannis államfő felháborodásának adott hangot, kijelentve: a lépésnek egyetlen haszonélvezője van, illetve szabad utat nyithat, hogy jogerősen elítélt személyek töltsenek be magas tisztségeket az országban.