Erdélyből Európába

2007. július 3., kedd, Máról holnapra

Szombaton Marosvásárhelyen az RMDSZ ellenzékeként számon tartott hat szervezet tartott fórumot Erdélyből Európába témával, amelyen a résztvevők egyedüli bejutóként az Európai Parlamentbe Tőkés Lászlót jelölték meg annak ellenére, hogy a kolozsvári Desire Társadalomkutató Intézet azt valószínűsíti: az RMDSZ és Tőkés László fej fej mellett haladva nagy valószínűséggel kölcsönösen kiütné egymást.

A felszólalók Tőkés László bejutási esélyét azzal támasztották alá, hogy neki függetlenként az országos szavazatok 2,8 százalékát kell begyűjtenie, Szilágyi Zsolt kampányfőnök szerint 200 000 szavazatot, ezzel szemben az RMDSZ-nek 5 százalékra van szüksége, s amennyiben nem indítják a püspök urat, könnyen megtörténhet, hogy az erdélyi magyarság európai parlamenti képviselet nélkül marad.

A józan ész — és a közvélemény — azt diktálja, hogy az RMDSZ kérje fel Tőkés Lászlót, és biztosítson számára bejutó helyet. Voltak, akik a Traian Băsescu felmentéséhez fűződő RMDSZ-kudarcot is rossz ómennek vélték a választásokon való részvételt illetően, amennyiben az RMDSZ-csúcsvezetés nem lép Tőkés László jelöltetése irányába. Sőt, vannak, akik Borbély László polgármesterré választatási kísérletében és Nagy Zsolt EP-jelöltetésében is a menekülést vélik kiolvasni, s az sem maradt szó nélkül, hogy az RMDSZ jelentősen meggyengült.

Tőkés László az RMDSZ-től érkező felkéréssel kapcsolatosan óvatos volt, válaszaiból az derült ki, hogy amennyiben lenne ilyen megkeresés, tárgyalna a dologról.

Tőkés hívei száz százalékban meg vannak győződve arról, hogy jelöltjük függetlenként is megszerzi a szükséges voksokat, s a választások forgatókönyvét csak az RMDSZ-döntés után lehet kidolgozni.

Csapó Endre, az Ausztráliában megjelenő Magyar Élet főszerkesztője Politikai földcsuszamlás Romániában címmel értekezik, meglehetősen sötét képet festve országunkról és ezen belül az RMDSZ csúcsvezetéséről. ,,Míg Magyarországon tombol a liberál-bolsevizmus — írja —, Romá­niá­ban a nacionál-bolsevizmus éli háborítatlan világát. Mindkettőnek erkölcsi alapja a korrupció. Mindkettő túlélte a válságos esztendőt, egyik vezérelt rendszerváltoztatással, másik egy véres, de álságos forradalommal. Mindkét országban folytatódott a fél évszázadon át megcsontosodott elitréteg elmozdíthatatlan hatalma, a különbség csak annyi, hogy ami megmaradt Magyarországon, az a nemzetellenesség, ami megmaradt Romániában, az a nacionalizmus. Magyarországon megmaradt a kommunizmusban megerősödött nemzetköziség..."

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 211
szavazógép
2007-07-03: Közélet - Mózes László:

Lovas nemzet a magyar (Faluünnep Gidófalván)

Fogathajtás Gidófalván - Mózes László felvétele
Hogy lovas nemzet a magyar, az a hét végén Gidófalván tartott falunapokon is bebizonyosodott. Újólag és sokadszorra. A jelek szerint egyre több háromszéki település vonja be faluünnepébe a lovassportot, a paripák mutogatását, s ez látványosságként, turisztikai vonzerőként is figyelmet érdemel.
2007-07-03: Közélet - Szekeres Attila:

Partnereket keresünk (Határon átívelő együttműködés)

Ajánlattevő, partnerkereső börzén vett részt a megyei tanács küldöttsége Strasbourgban az Európai Régiók Közgyűlése által meghirdetett Interregionális Együttműködési Program (Interreg) ismertetésére szánt szemináriumon. A vásáron 18 ország 75 régiójának képviselői voltak jelen, a háromszékiek öt ajánlattal érkeztek.