Határon átívelő együttműködésPartnereket keresünk

2007. július 3., kedd, Közélet
Ajánlattevő, partnerkereső börzén vett részt a megyei tanács küldöttsége Strasbourgban az Európai Régiók Közgyűlése által meghirdetett Interregionális Együttműködési Program (Interreg) ismertetésére szánt szemináriumon. A vásáron 18 ország 75 régiójának képviselői voltak jelen, a háromszékiek öt ajánlattal érkeztek.

Ebből a kulturális örökséget bemutató hálózat kiépítését célzó elképzelés több régió érdeklődését felkeltette, s többen jelezték, hogy bekapcsolódnának. Így ausztriai, olaszországi, lengyelországi, bulgáriai régiók, továbbá itthonról Hargita, Maros, Brassó, Bihar, Szatmár, Máramaros megye. Fel is kérték Háromszéket, legyen programvezető.

Stela Florea megyei főépítész nagy lelkesedéssel beszélt lapunknak az elképzelésről. Nem csak templomok és kúriák rehabilitációjáról lenne szó, hanem hagyományok, helyi szokások, népi mesterségek, művészeti, zenei, történelmi értékeink bemutatásáról is. Az elképzelés lehetőséget teremt arra, hogy a világ megismerhesse Háromszéket, s ezáltal befektetőket is vonzhat a térség. Meg kell adni a vidéknek is a lehetőséget, hogy az emberek itthon maradjanak és munkahelyet találjanak — mondotta a főépítész. Ezen a találkozón ajánlatokat tettek, a konkrét partnerkeresésre a szeptemberi találkozón kerül sor.

Másik ajánlata a megyei küldöttségnek a bioenergia előállítását célzó technológiai park kialakítása. Ehhez keresnek partnert, mert terület, nyersanyag, munkaerő itthon van, de megfelelő technológiára lenne szükség. Ugyanebben a hajóban evez a spanyolországi Valencia tartomány, így közösen próbálnak programvezetőt találni.

A gyógy- és üdülőtelepek felújításának tervét is bemutatták, mely A borvíz útja című nagyszabású projekt folytatása, kiegészítése lenne. Abba nyolc település fért be, de kimaradtak olyan fürdők, mint Hatolyka, Fortyogó és mások. Ehhez is keresik a partnert.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2007-07-03: Máról holnapra - Sylvester Lajos:

Erdélyből Európába

Szombaton Marosvásárhelyen az RMDSZ ellenzékeként számon tartott hat szervezet tartott fórumot Erdélyből Európába témával, amelyen a résztvevők egyedüli bejutóként az Európai Parlamentbe Tőkés Lászlót jelölték meg annak ellenére, hogy a kolozsvári Desire Társadalomkutató Intézet azt valószínűsíti: az RMDSZ és Tőkés László fej fej mellett haladva nagy valószínűséggel kölcsönösen kiütné egymást.
2007-07-03: Közélet - Simó Erzsébet:

Júliusi árhullám

Nem érzi az átlagember, hogy a lej történelminek nevezett erősödése olcsóbbá tenné életét, de azt igen, hogy az ütemes áremelkedések laposítják a pénztárcáját.