Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

LabdarúgásA 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság

2008. június 2., hétfő, Sport

Június 7-én, szombaton rajtol a tizenharmadik labdarúgó Eb, amelynek idén két ország, Svájc és Ausztria ad otthont. Az öt nap múlva kezdődő küzdelemsorozat az európai labdarúgás és az UEFA legfontosabb eseménye, amelyet 1960 óta rendeznek meg négyévente. Kezdetben a viadal az Európai Nemzetek Kupája nevet viselte, de 1968 óta már labdarúgó Európa-bajnokságnak hívják. 1976-ig az öreg kontinens legjobb négy csapata indult a döntőtornán, de a részt vevő csapatok számát 1980-ban nyolcra, 1996-ban pedig tizenhatra emelték. Az első Eb-t a Szovjetunió nyerte, a német válogatott három alkalommal diadalmaskodott (kétszer mint Német Szövetségi Köztársaság). A németeken kívül csak a franciák mondhatják magukat többszörös győztesnek.

A 2008-as kontinensviadal egyik érdekessége, hogy az osztrák (házigazda) és a lengyel válogatottnak ez lesz az első Eb-je, melyen részt vehet, hiszen eddig nem sikerült még kvalifikálnia magát az európai labdarúgás legnevesebb eseményére.

A 2008-as Eb-n részt vevő csapatok (zárójelben a korábbi szereplések/évszám): Ausztria (0/első szereplés), Lengyelország (0/első szereplés), Görögország (2/1980, 2004), Törökország (2/1996, 2000), Svájc (2/1996, 2004), Horvátország (2/1996, 2004), Románia (3/1984, 1996, 2000), Svédország (3/1992, 2000, 2004), Portugália (4/1984, 1996, 2000, 2004), Franciaország (6/1960, 1984, 1992, 1996, 2000, 2004), Csehország (6/1960, 1976, 1980 — Csehszlovákiaként, 1996, 2000, 2004), Olaszország (6/1968, 1980, 1988, 1996, 2000, 2004), Spanyolország (7/1964, 1980, 1984, 1988, 1996, 2000, 2004), Hollandia (7/1976, 1980, 1988, 1992, 1996, 2000, 2004), Oroszország (8/1960, 1964, 1968, 1972, 1988 — Szovjetunióként, 1992 — FÁK-ként, 1996, 2004), Németország (9/1972,1976, 1980, 1984, 1988 — NSZK-ként, 1992, 1996, 2000, 2004).

Az eddigi döntők: 1960/Franciaország: Szovjetunió—Jugoszlávia 2—1 (hosszabbítás után); 1964/Spanyolország: Spanyolország—Szovjetunió 2—1; 1968/Olaszország: Olaszország—Jugoszlávia 1—1 (hosszabbítás után) és Olaszország—Jugoszlávia 2—0 (újrajátszás után, mivel az első finálé döntetlen lett, így megismételt döntőre is sor került); 1972/Belgium: NSZK—Szovjetunió 3—0; 1976/Jugoszlávia: Csehszlovákia—NSZK 2—2, tizenegyesekkel 5—3; 1980/Olaszország: NSZK—Belgium 2—1; 1984/Franciaország: Franciaország—Spanyolország 2—0; 1988/NSZK: Hollandia—Szovjetunió 2—0; 1992/Svédország: Dánia—Németország 2—0; 1996/Anglia: Németország—Csehország 2—1 (hirtelen halál/aranygól); 2000/Belgium és Hollandia: Franciaország—Olaszország 2—1 (hirtelen halál/aranygól); 2004/Portugália: Görögország—Portugália 1—0.

Az eddigi győztesek: 3 győzelem: Né­metország (1972, 1980, 1996); 2 győzelem: Franciaország (1984, 2000); 1 győzelem: Szovjetunió (1960), Spanyolország (1964), Olaszország (1968), Csehszlovákia (1976), Hollandia (1988), Dánia (1992), Görögország (2004).

Minden idők legjobb gólszerzői az Eb-ken: 9 gólos Michel Platini (Franciaország); 7 gólos Alan Shearer (Anglia), Ole Madsen (Dánia); 6 gólos Patrick Kluivert (Hollandia), Victor Ponedelnik (Szovjetunió).

A labdarúgó Eb-k gólkirályai: 1960/Franciaország: 5—5 gól Jean Vincent, Just Fontaine (mindketten franciák); 1964/Spanyolország: 7 gól Ole Madsen (dán); 1968/Olaszország: 3—3 gól Dragan Džajić, Vahidin Musemic (mindketten jugoszlávok); 1972/Belgium: 5 gól Gerd Müller (NSZK); 1976/Jugoszlávia: 4 gól Dieter Müller (NSZK); 1980/Olaszország: 3 gól Klaus Allofs (NSZK); 1984/Franciaország: 9 gól Michel Platini (francia); 1988/NSZK: 5 gól Marco van Basten (holland); 1992/Svédország: 3—3 gól Dennis Bergkamp (holland), Henrik Larsen (dán), Karlheinz Riedle (német), Tomas Brolin (svéd); 1996/Anglia: 5 gól Alan Shearer (angol); 2000/Belgium és Hollandia: 5—5 gól Patrick Kluivert (holland), Savo Milošević (jugoszláv); 2004/Portugália: 5 gól Milan Baroš (cseh).

Az idei kontinensviadal játékoskeretei:

A-csoport

Svájc: kapusok: Benaglio, Zuberbühler, Jakupovic; védők: Magnin, Spycher, Senderos, Müller, Djourou, Grichting, Degen, Lichtsteiner; középpályások: Behrami, Inler, Fernandes, Huggel, Barnetta, Yakin, Cabanas, Vonlanthen, Gygax; csatárok: Frei, Streller, Derdiyok; szövetségi kapitány: Köbi Kuhn. Csehország: kapusok: Blazek, Cech, Zitka; védők: Grygera, Jankulovski, Kadlec, Sivok, Kovac, Pospech, Rozehnal, Ujfalusi; középpályások: Galasek, Jarolim, Matejovsky, Jaroslav Plasil, Polak, Libor Sionko, Skacel, Vlcek; csatárok: Baros, Fenin, Koller, Sverkos; szövetségi kapitány: Karel Brückner. Portugália: kapusok: Ricardo, Silva, Rui Patricio; védők: Miguel, Bosingwa, Paulo Ferreira, Carvalho, Meira, Bruno Alves, Pepe, Ribeiro; középpályások: Meireles, Moutinho, Deco, Petit, Veloso; csatárok: C. Ronaldo, Simao, Quaresma, N. Gomes, Almeida, Nani, Postiga; szövetségi kapitány: Luis Felipe Scolari. Törökország: kapusok: Demirel, Recber, Zenigin; védők: Boral, Sarioglu, Cetin, Hakan Kadir Balta, Gökhan Zan, Emre Asik, Emre Gungor; középpályások: Aurelio, Kazim, Topal, Ayhan Akman, Turan, Belözoglu, Metin, Sanli; csatárok: Karadeniz, Kahveci, Sentürk, Erdinc; szövetségi kapitány: Fatih Terem.

B-csoport

Ausztria: kapusok: Macho, Manninger, Özcan; védők: Garics, Gercaliu, Hiden, Katzerp, Patocka, Pogatetz, Prödl, Stranzl; középpályások: Aufhauser, Fuchs, Ivanschitz, Korkmaz, Leitgeb, Saumel, Standfest, Vastic; csatárok: Harnik, Hoffer, Kienast, Linz; szövetségi kapitány: Josef Hickersberger. Horvátország: kapusok: Pletikosa, Vedran Runje, Galinovic; védők: Corluka, Simic, Robert Kovac, Simunic, Knezevic, Vejic; középpályások: Pranjic, Srna, Niko Kovac, Modric, Kranjcar, Leko, Rakitic, Vukojevic, Pokrivac; csatárok: Petric, Olic, Klasnic, Budan, Kalinic; szövetség kapitány: Slaven Bilic. Németország: kapusok: Lehmann, Enke, Adler; védők: Metzelder, Mertesacker, Lahm, Arne Friedrich, Jansen, Clemens Fritz, Westermann; középpályások: Ballack, Hitzlsperger, Rolfes, Torsten Frings, Schweinsteiger, Trochowski, Borowski, Odonkor; csatárok: Gomez, Klose, Kuranyi, Podolski, Neuville; szövetségi kapitány: Joachim Löw. Lengyelország: kapusok: Boruc, Kuszczak, Fabianski; védők: Wasilewski, Golanski, Jop, Jacek Bak, Zewlakow, Kokoszka, Wawrzyniak; középpályások: Lewandowski, Dariusz Dudka, Blaszczykowski, Murawski, Pazdan, Gargula, Krzynowek, Guerreiro; csatárok: Zurawski, Euzebiusz Smolarek, Saganowski, Zahorski, Lobodzinski; szövetségi kapitány: Leo Beenhakker.

C-csoport

Hollandia: kapusok: Edwin van der Sar (Manchester U.), Stekelenburg (Ajax), Timmer (Feyenoord); védők: Bouma (Aston Villa), Tim de Cler (Feyenoord), Heitinga (Ajax), Mathijsen (Hamburger SV), Melchiot (Wigan Athletic), Ooijer (Blackburn); kö­zéppályások: Afellay (PSV Eindhoven), Giovanni van Bronckhorst (Feyenoord), Engelaar (Twente Enschede), Nigel de Jong (Hamburger), Sneijder (Real M.), Rafael van der Vaart (Hamburger), Demy de Zeeuw (AZ Alkmaar); támadók: Boulahrouz (FC Sevilla), Huntelaar (Ajax), Kuyt (Liverpool), Ruud van Nistelrooy (Real M.), Robin van Persie (Arsenal), Robben (Real M.), Hesselink (Celtic); szövetségi kapitány: Marco van Basten. Olaszország: kapusok: Buffon (Juventus), Amelia (Livorno), De Sanctis (Udinese); védők: Panucci (AS Roma), Grosso (Lyon), Cannavaro (Real M.), Materazzi (Inter), Zambrotta (FC Barcelona), Barzagli (Palermo), Chiellini (Juventus); középpályások: Gattuso (AC Milan), Pirlo (AC Milan), Ambrosini (AC Milan), Daniele De Rossi (AS Roma), Perrotta (AS Roma), Camoranesi (Juventus), Aquilani (AS Roma); csatárok: Luca Toni (B. München), Di Natale (Udinese), Quagliarella (Udinese), Del Piero (Juventus), Borriello (Genoa), Cassano (Sampdoria); szövetségi kapitány: Roberto Donadoni. Franciaország: kapusok: Coupet (Lyon), Frey (Fiorentina), Mandanda (Marseille); védők: Abidal (Barcelona), Boumsong (Lyon), Clerc (Lyon), Squillaci (Lyon), Gallas (Arsenal), Patrice Evra (Manchester United), Sagnol (B. München), Thuram (Barcelona); középpályások: Diarra (Portsmouth), Makelele (Chelsea), Toulalan (Lyon), Vieira (Inter); csatárok: Anelka (Chelsea), Benzema (Lyon), Govou (Lyon), Samir Nasri (Marseille), Gomis (Saint-Etienne), Henry (Barcelona), Malouda (Chelsea), Ribéry (B. München); szövetségi kapitány: Raymond Domenech. Románia: kapusok: Lobonţ (Dinamo), Popa (Temesvári Poli), Stăncioiu (Kolozsvári CFR); védők: Contra (Getafe), Chivu (Inter), Gabriel Tamas (Auxerre), Săpunaru (Rapid), Goian, Ghionea (mindkettő Steaua), Moţi (Dinamo), Ştefan Radu (Lazio), Raţ (Sahtar Doneck); középpályások: F. Petre (CSZKA Szófia), Codrea (Siena), Rădoi, Dică, Nicoliţă (mind Steaua), Cristea (Dinamo), Cociş (Lokomotiv M.); csatárok: Mutu (Fiorentina), Marica (Stuttgart), Daniel Niculae (Auxerre), Marius Niculae (Inverness); szövetségi kapitány: Victor Piţurcă.

D-csoport

Görögország: kapusok: Nikopolidisz, Halkiasz, Corvasz; védők: Spiropulosz, Vintra, Gumasz, Ancasz, Torosszidisz, Pacazoglu, Dellasz, Szeitaridisz, Kirgiakosz; középpályások: Baszinasz, Karagunisz, Ciolisz, Jannakopulosz, Kacuranisz; csatárok: Hariszteasz, Gekasz, Szamarasz, Szalpigidisz, Liberopulosz, Amanatidisz; szövetségi kapitány: Otto Rehhagel. Svédország: kapusok: Isaksson, Shaaban, Wiland; védők: Mellberg, Hansson, Nilsson, Alexandersson, Granqvist, Majstorovic, Stoor, Dorsin; középpályások: Linderoth, Andersson, Svensson, Kallström, Wilhelmsson, Ljungberg, S. Larsson; csatárok: Ibrahimovic, Elmander, Allback, Rosenberg, H. Larsson; szövetségi kapitány: Lars Lagerback. Spanyolország: kapusok: Iker Casillas, Pepe Reina, Palop; védők: Sergio Ramos, Puyol, Capdevila, Albiol, Marchena, Navarro, Alvaro, Juanito; középpályások: Fabregas, Iniesta, Xavi, Silva, Santi Cazorla, Senna, Xabi Alonso, Ruben de la Red; csatárok: Villa, Guiza, Garcia, Torres; szövetségi kapitány: Luis Aragones. Oroszország: kapusok: Akinfejev, Malafejev, Gabulov; védők: Ignasevics, Alekszej Berezuckih, Vaszilij Berezuckih, Anjukov, Kologyin, Janbajev; középpályások: Biljaletgyinov, Torbinszkij, Csirkov, Szemscsov, Bisztrov, Szirjanov, Sirokov, Szemak; csatárok: Arsavin, Kerzsakov, Pavljucsenko, Szicsev, Adamov, Szaenko; szövetségi kapitány: Guus Hiddink.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 831
szavazógép
2008-06-02: Sport - x:

Sportvilág

Öttusa. Francia és lengyel sikerrel keződött az idei öttusa-világbajnokság. Női egyéniben a francia Cazé, csapatban a lengyel válogatott szerzett aranyérmet, a magyar együttes bronzéremmel zárt. Egyéni: Amélie Cazé (francia) 5616 pont, 2. Aja Medani (egyiptomi) 5596 p., 3. Katie Livingston (brit) 5588 p... 6. Gyenesei Leila (magyar) 5504 p., csapat, világbajnok: Lengyelország (Paulina Boenisz, Sylvia Czwojdzinska, Marta Dziadura) 16 168 pont, 2. Nagy-Britannia (Heather Fell, Mhairi Spence, Georgina Harland) 16 060 p., 3. Magyarország (Vörös Zsuzsanna, Tóth Adrienn, Máthé Vivien) 16 052 p.
2008-06-02: Sport - Áros Károly:

A nyári Olimpiai Játékok, 16.

Öttusa
,,Lennie kell a modern világban is egy mércének, a férfiasság próbájának, amely megmutatja, tulajdonképpen mire is képes az ember. Erre csak egy összetett sportág lehet alkalmas" — mondotta Pierre de Coubertin báró, a modern olimpiák atyja. E gondolat jegyében született meg az öttusázás. A versenyszabályokat összeállító svédek egy harcos hírvivő legendáját vették alapul: a futás kötelessége teljesítése közben elveszíti a lovát, kardjával leszúrja az ellenséget, pisztolylövésekkel fedezi további útját, nem ismer természetes akadályokat, átússza a folyót, és ismeretlen terepen futva eljuttatja rendeltetési helyére a parancsot, hogy csapata győzelmét biztosítsa.