Orbán: újra naggyá tehetjük Európát

2017. január 27., péntek, Világfigyelő

Brüsszelben rosszul mennek a dolgok, még az irány is hibás, mindezek ellenére van lehetőség megreformálni és újra naggyá tenni Európát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Antall József Tudásközpont és a Konrad Ade­nauer Alapítvány tegnapi brüsszeli rendezvényén mondott beszédében.


A magyar kormányfő úgy vélekedett, hogy új politikai időszak kopogtat Európa ajtaján, a nyílt társadalmak helyett demokratikus társadalmakat szeretnének az emberek. Arra emlékeztetett, hogy Európa két évtizede még nagyratörő célokat tűzött ki maga elé, de ezek közül egyiket sem valósította meg. Orbán Viktor példaként említette a közös európai-ázsiai gazdasági térség létrehozásának vagy a független európai biztonságpolitikának a tervét, amelyek kudarcot vallottak.
A kormányfő kijelentette, a világpolitika döntő eleme, hogy új vezetője van az Egyesült Államoknak és arra hívta fel a figyelmet, ideje komolyan venni az új amerikai elnököt. Véleménye szerint az új amerikai politika szempontjából történelmi mondat hangzott el Donald Trump új elnök részéről, amelynek lényege: minden országnak joga van a saját nemzetét előtérbe helyezni.
Orbán Viktor szerint Európa nem jó célokra koncentrálja erőit. Kudarcot vallott az általa alkotott tervek megvalósításában és a nemzetek fölötti Európa utópiájának rabszolgája lett. Beszédében úgy fogalmazott, nincs európai nép, európai népek vannak. Európában nemzetek vannak, ezért csak olyan politikára lehet építeni, amely ezeknek az európai nemzeteknek sajátja. Orbán kijelentette, Európának több önbizalomra van szüksége, és ki kell mondani, meg tudja önmagát védeni külső segítség nélkül. Egy közös európai védelmi szövetség révén újra egyenlő partnerként tudna tárgyalni Európa mindenkivel, beleértve Oroszországot is. Európát akkor lehetne újra versenyképessé tenni, ha feladná a föderalizmus illúzióját. Európának több pólusúvá kell válnia. Ehhez erős tagállamokra van szükség, benne erős Magyarországgal. Ez a garanciája egy erős Európai Uniónak – hangsúlyozta. Hozzátette: ehhez új megállapodást kell kötni az Egyesült Államokkal a megfeneklett szabadkereskedelmi tárgyalások helyett. Emellett lehetőséget kell keresni és megállapodást kötni Kínával, és Oroszország kérdését is vissza kell helyezni a napirendre – vélekedett a miniszterelnök.
Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament volt elnöke, a Konrad Adenauer Alapítvány vezetője köszöntőjében aláhúzta, Európának közös kül- és biztonságpolitikára van szüksége, és erős határvédelemmel biztonságossá kell tennie külső határait. Olyan határokat, amelyek menedéket jelentenek a védelemre szorulóknak, de megállítja a gazdasági alapú migrációt, és nem enged be akárkit az unió területére. Egy új, európai és keresztény értékeken nyugvó menekültpolitikának mindig tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot. Európa nem számíthat másra, „a mi felelősségünk, hogy megvédjük a világon egyedülálló – a szabadság, a béke, a demokrácia, a szolidaritás és az emberi méltóság alapjain nyugvó – értékeinket” – fogalmazott Pöttering.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-01-27: Belföld - :

Kiütötte a biztosítékot Iohannis kisebbségügyben (BIró Zsolt nyílt levele)

Nyílt levélben kifogásolta Biró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, hogy Klaus Iohannis államfő szerdán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése előtt modellértékűnek nevezte a romániai kisebbségvédelmet.
2017-01-27: Belföld - :

Székelyföldi iskolák, templomok felújítását támogatja Budapest

Székelyföldi iskolák és templomok felújításának a támogatását jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy tegnapi székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.