Székelyföldi iskolák, templomok felújítását támogatja Budapest

2017. január 27., péntek, Belföld

Székelyföldi iskolák és templomok felújításának a támogatását jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy tegnapi székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.


Az államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány olyan iskolák épületeinek a felújítására nyújt támogatást 2017-ben, amelyek a történelmi magyar egyházak fennhatósága alatt működnek. Székelyudvarhelyen a római katolikus egyházi épületekben működő Tamási Áron Gimnázium 50 millió forintot, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium 20 millió forintot, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium pedig 74 millió forintot kap. A magyar kormány 22 millió forinttal támogatja a székelyudvarhelyi unitárius templom felújítását és 42 millió forinttal a villámcsapás következtében leégett atyhai római katolikus templom újjáépítését. Az államtitkár azt is bejelentette, hogy 50–70 olyan orvosnak, gyógytornásznak, gyógypedagógusnak a négynapos magyarországi továbbképzését támogatják, akik székelyföldi sérült gyermekek korai fejlesztésével foglalkoznak. A szakemberek kiválasztásában Székelyudvarhely polgármesterének segítségét kérte.
Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója – aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón – rendkívül fontosnak nevezte a magyar állami támogatást, mert – mint ecsetelte – az általa vezetett intézmény a pályázati kiírások megkötései miatt soha nem kaphatott EU-s támogatást épületfelújításra. Azt is hozzátette, hogy Székelyudvarhely városa is kiveszi a részét az ingatlanfelújítás finanszírozásából azzal, hogy 2016-tól emelt bérleti díjat fizet a római katolikus egyháznak az iskolaépületek használatáért. A város nevében Gálfi Árpád polgármester mondott köszönetet a magyar kormány támogatásáért.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2017-01-27: Világfigyelő - :

Orbán: újra naggyá tehetjük Európát

Brüsszelben rosszul mennek a dolgok, még az irány is hibás, mindezek ellenére van lehetőség megreformálni és újra naggyá tenni Európát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Antall József Tudásközpont és a Konrad Ade­nauer Alapítvány tegnapi brüsszeli rendezvényén mondott beszédében.
2017-01-27: Világfigyelő - :

A határon túli magyar nyelvű képzésről tájékoztatnak

Idén már harmadszor szerepelnek a hivatalos felvételi tájékoztatóban a szomszédos országok magyar nyelvű felsőoktatási képzései, mert a kormányzat egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térben gondolkodik – mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára tegnap.