Nagyjából ötszázan, románok és magyarok, fiatalok és idősebbek egyaránt utcára vonultak tegnap este Sepsiszentgyörgyön a büntető törvénykönyv kedd éjjel, suttyomban elfogadott módosításai miatt, illetve a kormány ellen. A békés megmozdulást a Facebookon hirdették meg tegnap reggel kétnyelvű felhívásban, amelyben a politikai alakulatok képviselőit, a háromszéki honatyákat, valamint a helyi elöljárókat is felszólították, hogy ítéljék el a sürgősségi rendeleteket. Az esti tiltakozás mindvégig békésen, incidensek nélkül zajlott.
A tegnapi tiltakozás szervezői felhívásukban az igazságszolgáltatástól alkotmányellenesen megvont hatalom visszaállításáért és a rendelet azonnali visszavonásáért hívták utcára a város lakóit. A résztvevők jórészt a bukaresti megmozdulásokról már ismert, a korrupcióellenes ügyészséget, börtönt emlegető, a közkegyelemre nemet mondó, a kormány távozását követelő, a tolvajokat elítélő, a demokráciát éltető szlogeneket viselő transzparensekkel gyülekeztek a főtéren, majd a kormányhivatal elé vonultak. A feliratok között sok szellemes megfogalmazást is lehetett látni, így az egyik szerint „nem fizetjük többé az illetékeket 200 ezer lejig”, vagy: „nem tudunk annyit termelni, amennyit ti el tudtok lopni”, illetve olyat is látni lehetett, amely szerint „elvettétek a múltunkat, megmentjük a jövőnket”. A tömegben feltűnt egy, az Anonymus hackercsoport által használt, Guy Fawkes egykori angliai katolikus lázadó arcát idéző maszkot viselő tiltakozó is, aki később egy olyan transzparenst mutatott fel, amely szerint „a székelyeknek is számít”.
A 20 órai kezdéskor még csak mintegy kétszázan gyűltek össze a Tamási Áron Színház épülete előtt, majd lassan gyarapodni kezdett a tömeg, többen gyermekeikkel jöttek, illetve volt, aki a kutyáját is magával hozta, utalva ezzel a vasárnapi fővárosi tüntetés alatt terjesztett álhíresztelésre, amely szerint a tiltakozók harminc lejt kapnak csak azért, ha a kedvencüket is kiviszik az utcára. A sepsiszentgyörgyi tiltakozókat a prefektúra épülete előtt csak néhány csendőr fogadta, a hivatalban teljes sötétség uralkodott. Ennek ellenére időről időre felhangzottak a skandálások, leggyakrabban a Tolvajok, tolvajok!, de a kormány távozását is több rendben kérték, illetve párszor elhangzott a Le az SZDP-vel! A tiltakozók Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöknek is üzentek, eszerint Romániának már nincs szükséges rá. Az igazságügyi miniszternek célzott rigmus volt az Eltörlés, következő kérdés! rigmus, amellyel Florin Iordache kedd éjjeli viselkedésére utaltak, amikor is a tárcavezető nem volt hajlandó adott kérdésekre válaszolni, a következőt kérve négy alkalommal is. Elhangzott még – csendesen ugyan – a kérdés, hogy hol maradnak az RMDSZ elöljárói, képviselői. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ városi szervezetének vezetője amúgy tegnap a Maszolnak nyilatkozva úgy vélekedett: ez az ország folyamatosan az egyik végletből a másikba esik, hiszen húsz évig mindenki azt csinált, amit akart, senki nem kértek számon, aztán pár év alatt az igazságszolgáltatás mindenkit elővett, sok embert megalapozatlanul hurcoltak meg. Most viszont ismét a másik végletbe próbálják átbillenteni az országot. Az elöljáró szerint „oda kellene eljutni, hogy a törvények alkalmazhatóak legyenek, legyen egyforma a számonkérhetőség és a felelősség mindenki számára, függetlenül, hogy egyszerű ember, politikus, bíró, ügyész vagy a számvevőszék ellenőre”.
„Meggyőződésem, hogy a sürgősségi kormányrendelet, illetve a közkegyelmi törvénytervezet mögött is politikai indíttatás áll, semmiképp nem az, amit a kormány és Szociáldemokrata Párt próbál elhitetni: a börtönök zsúfoltságának csökkentése a kis bűnözők szabadon bocsátásával, vagy hogy a törvénykönyv módosítása nem a politikusoknak kedvez, hanem egy régebbről várt korrekció” – indokolta a tüntetésen való részvételét lapunknak az egyik tiltakozó. „Amit eddig véghezvittek, undorító, de arra, ahogyan elfogadták a rendeletet – a jogállamiság semmibevételével, alkotmányellenes módon –, nincs megfelelő jelző” – vélekedett egy másik. Voltak ugyanakkor olyanok, akik borúlátóan nyilatkoztak: egyetértettek a tiltakozással, de nagy változást nem várnak az egésztől – „az elmúlt huszonöt év bebizonyította, a politikai osztályt, mindegy, kiről lenne szó, nem érdekli, mit mond a kisember”.
A tiltakozás nagyjából egy óra után kezdett lanyhulni, az első csoportok már ekkor lassan elszállingóztak a helyszínről, majd rendbontás nélkül véget ért.
A kezdeményezők várják a kormány következő lépését, és amennyiben szükséges, a tiltakozás folytatódik.